Otthon az, ahol a szeretteid vannak.

Amennyiben addigi otthonod üressé válik, hiába a fényűző berendezés - csak egy egyszerű lakás marad.

Amikor dolgozni kezdtem, gyakran vezetett el az utam munkaidőben a lakás előtt, ahol a családommal akkor éltünk. Soha nem felejtem azt a fájdalommal telített hiányt, ami átjárt, amikor el kellett haladnom az otthonom mellett, anélkül, hogy időm lett volna felmenni.

Ma már bár hányszor haladunk el a lakás mellett, a család nélkül csak egy üres lyuk, tele bóvlival.

Önkéntes voltam, fiatal egyetemista.

Jártuk Marosvásárhely utcáit, hogy az utca embereinek vigasztalást, meleg takarót, némi ételt, forró italt és alternatívát vigyünk. Hogy nem muszáj az utcán, lehet a számukra biztosított otthon falai között is.

Különösen hideg tél volt.

Első alkalom sok év után, amikor fiatalon hajlandó voltam sínadrágba bújni.

Találtunk egy férfit, a kórháztól nem messze. Valami elfelejtett csövekbe lelt szállást. Aztán kialakított magának egy életteret, majd otthonává vált.

Rettenetes körülmények között élt.

Nappal rótta az utcákat, guberált, kéregetett, hurcolta magával bevásárlótasakokban az értékeit, sötétedésre meg ide tart haza, hiszen ez lett az otthona.

Diplomás férfi volt.

Néhány vállalhatatlan döntéssel, válással, a családjával való elsokasodott konfliktusokkal, nagy és drámai szakítással, a pénze és minden értéktárgya elvesztésével, munkahelye megszűnésével, majd az utcára kerüléssel.

Nem volt senkije.

Nem is barátkozott.

Az alkohol, amivel a hideg ellen és bántó gondolatai ellen, vagy még inkább az emlékek ellen védekezett - agresszívé tette.

Minket is nehezen és sokadik látogatásra kezdett közelebb engedni.

Bár hányszor került az otthonba, másnap megint az utca mellett döntött.

Végtagjain fagyás foltok, kiszuperált paplanokba csavarva várta a reggelt.

A cső, ahol élt tele volt hatalmas patkányokkal.

Neki ez jelentette az otthont.

Mindig felmerült bennem a kérdés - hogy képes minden reggel az Élet mellett dönteni?

Más ebben a kilátástalanságban véget vetne az életének.

Rákérdeztem.

Természetesen, válaszra sem méltatott.

Sokadik találkozásra adta meg válaszát, a semmiből:

- nélkülem magányosak. Hazavárnak. Nekik én jelentem az otthont és a biztonságot.

Jóval később értettem meg, amikor már anya lettem.

A szomszédot figyelve, aki a macskáihoz sietett haza.

- nélkülem magányosak. Hazavárnak. Nekik én jelentem az otthont és a biztonságot - szabadkozott munkából jövet, kimentve magát a beszélgető szomszédok gyűrűjéből.

Otthon az, ahol a szíved lakik.

Ami ameddig szeretni képes - él is.

Ahogy azonban megszűnik - megfagy és belehal. Nem a körülményekbe, hanem a szeretetlenségbe.