könyvet írok. 

a tegnap délután, amíg a gyerekek csattogtatták a korongokat - szerelmes lettem, meghaltam, keresztre feszítettem magam, majd feltámadtam.

aztán otthon folytattam a munkát - miközben románoztunk, németeztünk és ismételtünk Szent István király életállomásait.

aztán a gyerekek éhesek lettek, majd megszomjaztak.

kellett volna kakaó.

miután megvolt, megtaláltam a szerelmet, közben rájöttem hogy nem is szerelem, hanem megszokás.

amikor válni akartam éppen, második gyermek után - kitalálták, hogy töltsük együtt az időt.

a fejemben elég nagy volt a hangzavar, de a család valósága felülírja a könyvbéli családét. félretettem, hogy ma majd folytatom, onnan ahol abbahagytam.

nem én írom.

a könyv írja önmagát.

azt hiszem, hogy vannak terveim - hiszen előttem hevernek a jegyzetek - de teljesen más köszön vissza rám.

álmodom a csendről, amelyben megszáll az ihlet és ujjaim úgy suhannak a billentyűzeten, mint egy szabad madár.

míg persze pontosan tudom, hogy a csend nem tudna beszélni.

kellenek a hangok, zajok, színek, szagok és impulzusok - ahhoz, hogy életszerű legyen mindaz, amit mondani szeretnék.

az élet sem a laborban íródik.

nincsenek vegytiszta állapotok.

mindig történik valami, ami kizökkent, nyakon vág, elterel - hogy végül felismerjem, közelebb hozott a célhoz, mint valaha.

harmincas mérföldkövemnél azt mondtam, karomon két szép gyermekkel, hogy majd negyven évesen lesz bennem kellő bátorság. majd akkor felállok és megmutatom.

közben az idő relatív. és suhan, ahogy a csövön kifér.

a harminckilences mérföldkő árnyékában felismertem, hogy semmi sem siettethető.

a dolgok megtörténnek, amikor meg kell történjenek.

és egy történetet soha nem azért mesélünk el, hogy jobban kedveljenek, vagy szeressenek - netalán elismerjenek, hanem azért, mert el kell mesélnünk.

ha hamarabb tesszük, mint ahogy annak ideje volt, senki sem fogja hallani.

ha pontosan akkor, amikor kell - elsősorban számunkra hozza meg a válaszokat.

az ember azért van itt, hogy beteljesítse, amiért meghívást kapott.

a bohóc megnevettet.

a mesemondó történetekkel traktál.

az anya nevel.

az apa eltartja a családot, megharcol az ellenséggel, felismeri a démonait, maga ellen fordul, majd legyőzi azokat.

a nagymama második esélyt kap.

a szülő megengedi, hogy használja.

a sebei begyógyulnak.

az élet meg megy tovább.

nem előre.

hanem rendszerint körbe-körbe.

nincs új a Nap alatt.

tanítások vannak és készenlét. jelenlét. 

mert előbb utóbb, mindenki megérkezik.