Ha és akkor

Felszállt a buszra. 

Talán ha nem huzigálja a kendőjét, talán akkor, de csak lehet, észrevétlen marad.

Koromfeketében. Fekete nadrág, dzseki, sál lezserül átvetve a nyakán és egy élénk színű fejkendő, amely teljesen megtöri a hatást.

Cimpáiban a fejkendőhöz hasonló, élénk fülbevalók.

Színes könnycseppeket ábrázolnak.

Vékony. Már-már átlátszó. A bőre kékesen csillog, mint a kendő. Azt hinnéd a fény játéka, de hamar felismered, az életé.

Ahogy a következő megállónál felszabadul egy hely, azonnal odalép.

Nem erőteljes lépések ezek, hanem inkább föld felettiek. Valósággal lebeg.

A hölgy aki mellé sikerül leülnie hatalmas, göndör hajkoronát visel.

A hajához hasonlóan a testén is mindenből egy kicsit több van, mint ami kijár.

Nagy mellek, húsos combok, nagy és kerek fenék, sok ékszer és még több parfüm.

A szeme sarkából lopva veszi szemügyre.

Először a haján akad meg a szeme.

Ha az övé lenne, nem festené be.

Ha ősz szálak is csíkozzák, hagyná, hogy beszéljenek.

Ha még egyszer ekkora lehetne, soha nem fogyna. Hiszen életet jelent, Túlcsorduló életélvezetet. Ilyen kerekségre csak egy igazi nő képes.

Összehasonlítja, szinte akarata ellenére az egymáshoz szoruló végtagjaikat.

Az övé akár egy hosszú kóró. Vékony. Szinte elvesztődik a nadrágban. A hölgyé méltóságteljesen terül szét a szűk széken. Valósággal átfolyik az övére, mintha mindenből helyet kérne. Mit kérne? Követelne.

Aztán az igazságtalanságra gondol.

Hogy neki már se húsa, se kereksége, se haja.

Átlátszó, kékes színű csont és bőr.

A feje sima.

Amikor közölték vele a diagnózist, arra gondolt, hogy sebaj. Haj nélkül is ellesz. A lényeg a műtét sikere és a kemo átvészelése.

Most nem ismer magára.

A szempillája és szemöldöke nélkül az arca olyan, mintha elfelejtették volna befejezni. Mintha felkiáltott volna az élet és mindenki elrohant volna mellőle. Ő meg így maradt és itt maradt. Egyedül.

Miután a következő megállónál a hölgy átszuszakolja magát mellette, babonásan összeszorítja a szemét.

Direkt nem áll félre.

Azt akarja, hogy hozzáérjen.

Hátha el tud venni egy keveset magának és a gyermekeinek ebből a túl sokból, ami ennek a hölgynek jutott.

Egy kevés húst, egy kis hajat, szemöldököt, szempillákat, életet.

Nem kerül semmibe.

A hölgynek úgyis túl sok van.

Neki meg semmi.

Nem minden kell, csak egy kevés. Épp, hogy átvészelje.

Fogadkozni kezd.

Ha kap még egy esélyt, egyetlen egyet, akkor élni fog.

Túlcsordulóan és lelkiismeret furdalások nélkül.

A kórház folyosóján is ebbe kapaszkodik.

Mantraként ismételgeti.

Ma ez a jelszava.

A HA és az AKKOR.

Mert semmi más nem maradt.