Sanyi azt mondta, hogy nyakunkon a Kari.

Ma reggel látta a hírekben, hogy 5o nap, s kész, gátá, vége. 

Munkába menet végigfuttattam a teendőinket. Alig tudtam leszállni a buszról. Már most rosszul vagyok attól, ami előttem áll.

A takarítás ugye, az csak kismiska. Végigmosni a nippeket, porcolányokot, kitörölni a szekrényeket, szelektálni a ruhákat, edényeket, kimosatni a szőnyegeket, rendet csinálni az erkélyen, fürdőben, kamrában. Ezzel az ember megvan legrosszabb esetben egy hét alatt.

De ott a főzés, sütés - a meg nem evett ételek tárolása. Vendégfogadás végelláthatatlanul.

Aztán az ajándékok.

Sanyika javában abban az életkorban, amikor óráról órára mást szeretne.

Katika meg abban, amikor semmit.

Na ezt a mindent ezzel a semmivel kell egy szintre hozni, hogy nagyjából egyforma értékben kapjanak a gyermekek. Már most elgyengülök a gondolatára is.

S persze Sanyi. Na annak is mit? Mindene van, semmire sem vágyik, vagy amire mégis, azt én megszerezni nekije nem tudom.

És persze a fényképész. Programáltatni - keresni egy olyan időpontot, ami neki jó, amikor szabad a terem, ami mind a négyünknek megfelel. Arra felöltözni normálisan. Előtte mindenkit fodrászhoz eljuttatni, magamat ugyi a kozmetikába is, me a szakállamat csak le kell tépessem, a miteszereimet kinyomassam, a szemöldökömet megrajzoltassam. S erre mind pénz. Aztán a fotókra is pénz. Na meg persze az ajándékokra, kajára - amit persze úgyis kidobunk, de nem is Kari, ha nem pazarolunk. Me hiába mondom Sanyinak, te Sanyi, ne főzzünk és süssünk annyit, me kidobjuk.

Nem, nem. Muszáj. Ő akkor érzi jól magát, ha egyikünk fizetésének a fele legalább a szemétben köt ki. Akkor ünnep az ünnep - mondja, ha van legalább hatféle süti. Sonka, töltött káposzta, sült, párolt hús, pityóka, sör, bor, pálinka, üdítő - lehetőleg Cola.

S persze kell adventi koszorú, valami lófasz az ajtóra is, hogy lássák a szomszédok, me nekiek is van. És égők a teraszra, matrica az ablakokra, új díszek a fára, me má nem is divat a lila.

A szerepre a gyermekeknek új ruha.

Mindkettőnek dzseki és csizma.

Nekem jó a turis is, me ezek után má szóhoz sem jutok.

Múltkor is amikor felhoztam a zsák cipőt azt mondta Sanyi, nekem nem is kell az idén cipő, me né, van egy csomó.

Má hogyisne kéne. 

Egy nőnek kell a cipő. Miko egy se kényelmes igazán. S akko legalább egyik itt, másik ott, harmadik meg amott töri fel szépen a lábamat. De erről Sanyi semmit sem tud. Nekije persze jó az, amit öt éve nyű.

Tavaly például bakancsot vettem, de soha nem hordta.

- Ecce eljárom ezt, aztán jön az- mondta.

Na mindegy, lesz igyis kiadás éppen elég.

S legalább dolgozunk. Me ha egész nap ezen kéne gondolkozzunk - akko rég gyóccere is kéne.

Így legalább arra nem.

S má manapság az is valami.