A legcsodálatosabb óvónőm volt a világon, mégis nehezen szoktam meg az ovit, mert nála is csodálatosabb volt a nagymamám testvére aki vigyázott rám. Juci mama.

Juci mama könyvtáros volt és rengeteget tudott a könyvekről. Csak azokról tudott. Férfi nem volt az életében, mert megcsömörölt tőlük, amikor a háború alatt még lányként megerőszakolták az oroszok. Ezt nem tőle tudom és természetesen nem így.  Hanem jóval halála után mesélte el nagymamám, hogy hetekig bujkáltak a padláson a szalma között, hogy ne találjanak rájuk. Aztán minden házból valaki feláldozta magát, hogy a többiek megmeneküljenek.
Tovább nem folytatta - én meg összeraktam magamban a több éves misztériumot. A csontvázat a család szekrényében. Vagyis egyiket, mert rengeteg van!
De hagyjuk az oroszokat, az más történet amire még nem értem meg...
Vissza az óvónőre.

Anna volt. Egy csodálatos nő volt, akitől rengeteg de megszámlálhatatlan mesét, verset, éneket tanultunk és olyan memóriája volt, hogy idős kora ellenére, mindenre és mindenkire emlékezett még évtizedek múlva is.

Ma eljött játszani velünk Balázs óvónője, akinek a fiába Anna szerelmes. Tudni kell hogy baráti viszonyban állunk. Anna és az ő fia első két évét egymás biztjában töltöttük első gyerekes, Spockon lógó anyukákként.

És Balázs szemében az öröm, hogy együtt biciklizhet az óvónőjével...páratlan volt. Mesélt és mondott és vezetett és önfeledten kacarászott. Ugyanilyen tapasztalat volt, amikor eljöttek hozzánk látogatni óvónéniék. Megmutatta a kedvenc könyveit, játékait, legoztunk együtt és egy másfajta képet kaptak egymásról, mint amit a szürke hétköznapok korlátai megengednek.

Éppen mondtam óvónőnek - hogy Istenem beh kár, hogy már nem gyakoroljuk elődeink szokásrendjét, mely szerint a pap, a tanító és egyéb referenciaszemélyek időnként meglátogatták a családot. Ma erre már sem idő sem igény. Pedig mennyire jó lenne.
Gondolom a kötény eltünésével együtt halt ki ez a szokás is. Amíg a háziasszony köténye elég nagy volt ahhoz, hogy mindent eltakarjon, bárkit szívesen láttak a házban. Ma már semmit nem takar el a kötény, ergo, a hivatlan vendégnek sincs helye a családok hányatott életében. Pedig mennyi baj megelőződne általa. Mert mégis... a látszat, az adott szó, a Mi tudat kötelez. A semmi meg csak semmit képes szülni.