Múlt héten annyira kegyetlen melóm volt, hogy felmentést kaptam az irodalátogatás alól. Mondom harag de vagy oda - itt nem lehet kőkeményen koncentrálni. Otthon, amíg a gyerekek oviban, suliban vannak, igen. Telefonok kikapcsolva, fb lezárva, minden más zajforrás kiszűrve és mehet a munka. Ilyen körülmények között képes vagyok egy négy-öt órai munkát egy-két óra alatt megvalósítani. Igaz, hogy előtte imádkozom - ezt röhögik a kollegáim, amikor hozzáteszem a beszámolóhoz. Megvoltam vele 2 óra alatt - bár igaz, előtte imádoztam...

S a fent említett pénteken - bevánszorog egy fiatal srác az irodába. Mondja a kolleganőmnek, aki egyedül tartózkodott a helységben, hogy ő lemossa az ablakokat, annyi pénzért cserébe, hogy haza tudjon utazni. Mert ő - s most jön a menedzsment - a régeni árvaházból van.
Mondja továbbá, hogy kéne ruha is - a nemtomkiének és mi minden másért lenne még hálás. Kolleganőm éppen menni készül. Mondja, majd ha erre jár még nézzen be, megbeszélik, neki most mennie kell. A fiatal srác nem agresszív. Jólnevelten elköszön, habár sajnálja a pénzel kapcsolatos reményeinek elúszását.

Ma reggel alighogy belefeledkezünk a munkába, nyilik az ajtó.
Belép a srác, rámnéz, köszön, mondja, hogy a kolleganőmet keresi.
A kolleganőm befejezi a telefonbeszélgetést, majd bemutatja a srácot.
Na ez már nem tetszik őkelmének. Mondja, hogy nem velem, hanem továbbra is csak vele akar üzletelni.
Kérem, hogy üljön le és mesélje el mi járatban is van egészen pontosan.
Mint a mesében a Szél anya.
- Szerencséd hogy öreganyádnak szólítottál, mond csak bátran, segítek...
S következik a csavar:
Mer aszongya,
ő Régenből jött.
Mondom egészen pontosan honnan is, mert jól ismerem azt a helyet szociális szempontból.
- jajj...Ő Régenből nem most jött, hanem régen. Ott nevelkedett. Most már itt lakik a Katangában.
Jó mondom, hol pontosan, sok a kollega ott - azonnal le is érdeklődöm.
- erre, van pofája franciául mondani, hogy az ottani szociális központból.
Mondom - hajléktalan szálló? Mert csak az van ott.
Eltereli a szót.
Jó. Nem firtatom. Mondom magamban - mindenki végeredményben egy helyről jön és oda is megy vissza. Adjunk második esélyt.

Kérdezem miben segíthetünk.
Lemossa az ablakot.
Kérdezem látta-e milyen tiszta? Mert én mosom. Mondom menjen végig a soron és nézze sza meg van-e még ilyen tiszta ablak? Vagy emiatt esett ránk a döntése?
Röhög úgy, hogy esik ki a bugyijából.
Erre elmagyarázom, hogy nem segítség az általa kért 4 lej hosszútávon, szerzek neki melót most azonnal. Elmegy dolgozni?
Ő ... - éppen azt nem kérdi hülye vagyok-e.
Neeeem, megy külföldre.
Jó mondom, miből és hova is.
Mert a négy lejből max a város végéig és vissza.
Mondom most egy meló - reggel hattól, du kettőig. Megint szemberöhög. Aszongya díjazza a humoromat.
Mondom van egy kollegám, most hívom és mehet is. Oda???- há ott hándikápátokkal foglalkoznak...
Ahogy itt is - mondom. Nézd meg az ajtót.

Mondom neki - gyere összegezzünk, hogy ugyanazt értsem amit te:
- ablakot mosnál 4 lejért - de azt én nem adok, mert ingyen lemosom
- kéne pénz de dolgozni nem akarsz
- akarsz menni külföldre de a célért semmit nem teszel
- elítéled a fogyatékkal élőket - többre tartod magad - miközben ők küzdenek azért, hogy teljes életet éljenek, dolgozzanak
Ha a tekintete ölni tudott volna, holtan roggyok össze.
Ő így summázta:
- magával nem lehet beszélni...inkább megyek.
- mondom neki, ha meggondolnád a dolgot, én itt vagyok akármikor és szívesen segítek.
Mire ő:
- na azé annyira hülye csak nem leszek...

S akkor most őszintén:
megérdemel egy ilyen alak 4 ront?
Halat adjunk vagy tanítsuk meg halászni? Mire is vállalkoztunk?