2013. április 20., szombat

Van édesanyámnak egy nagyon idős, sokat megélt, sok helyen megfordult barátnője. Mivel egész életében sportolt, versenyzett, majd edzett - igen megroppant az egészsége a semmittevésbe fordult időskorral, a súlyfelesleggel és a sok ehhez társuló problémával.
Számomra nem eddig, hanem innen keződik el a történet csavarja.
A hölgy - retteg a haláltól.
Szinte érthetetlen számomra, hogy valaki közel a nyolcvanhoz - féljen a haláltól.

Tegnap éppen vitázunk az egyik ismerősömmel gyerekvigyázás közben. Szóbakerül a halál. Azt mondja hogy ő maga is fél. Félelme nem is annyira halállal szembeni, mint az elszakadás a szeretteitől tényére vonatkozó.

Nem tudom milyen lehet annak aki nem hisz a halál utáni életben.
Én ugyan a magam keresztényi módján hiszen és vallom, de soha nem zárkóztam el másfajta elméletektől sem. Ugyanis - mindenki abban hisz, ami hozzá a legközelebb áll.
De a nihilben?
Hogy ennyi volt.
Hogy tényleg semmi tovább.
Egy értelmetlen lövés?
Na ennek az elfogadása számomra teljeséggel lehetetlen.

Ma délelőtt asszonyi munkák kötöttek le - időben, térben, figyelemmegosztás szempontjából.
Mondom az embernek, hogy futassa meg a gyerkeket ebben a szép időben, addig legalább én is megleszek mindennel és nem kell a házban kivárniuk.
A Somi mellett döntöttek.
Ahogy elmentek ajtómosás közben szorongani kezdtem.
A fáradtságom és kimerűltségem első jele. 
Hogy mi van, ha történik velük valami? Mindannyiukkal és én egyedül maradok ebben a nagyvilágban?
Eszembe jutott Jób, akinek meghalt az egész családja, ő maga is megbetegedett, de egy pillanatra sem vette le a lelki szemeit a lényegről.
Mindig van élet a halál után. És a mi hitünk, valamint annak alapjai - magyarázatokat is szolgáltatnak erre. Számomra ugyanis járhatatlan út az értelmetlen szenvedés útja.

Minden egyes embernek valamire meghívása van.
Benne rejlő potenciál a megvalósításhoz ennél jóval több.
Az emberi élet megtöretése - természetes. A fájdalom igenis benne van a pakliban. Ahogy a betegségek, szenvedések és elmúlás is.
Mindig van további alternatíva.
Mindig vannak irányvonalak és eszközök. 

Szeretem a Biblia azon kijelentését mi szerint vigyázzon aki áll, hogy el ne essék...

A tény az, hogy neveltetésünk folytán gondolkodunk nagyon helytelenül a létről és annak nagy kérdéseiről. A bennünk lévő félelem és szorongás - helyenként beteges.
És az érzésem az, hogy a világ tudatában a folyamat nem gyógyuló tendenciát hanem egyre sötétebb prognózist mutat.

A világot nem kell megváltani.
Az már megvan. Adott.
Saját, rigid gondolkodásmódunkon, mechanikusan tanúlt és örökölt nézőpontjainkon és hozzáállásainkon kellene változtatni, annak érdekében, hogy nagyobb és mélyebb rálátásunk lehessen arra, amiért tulajdonképpen itt vagyunk.
Így hát:
Tudni kell, miért szenvedünk - és tudni kell azt is, hogy aki értelmesen szenvedett, az nem meghal, hanem megboldogul.
Müller Péter

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése