Hetek óta be vagyunk szorúlva a házba. A napi rutin után, hazakerülve - egyikünknek sincs kedve sárdagasztás közben vacogni a hideg szélben. Így aztán maradtunk. Déli órákban, amíg kellemesen sütött a nap játszótereztünk, de délután már nem vitt ki a bűnünk.
Ma sem volt harangötnő meleg - de mondom a család apraja nagyjának, készüljenek, felmegyünk a Somira egy kis erdei levegőt szívni. Lesz ami lesz, kell a kivágódás mindannyiunknak.
Vasárnap délután - Somostető, Főtér és Week-end telep - nem a magyar emberek találkozási helye. Fél óra séta után hallottam egy magyar mondatot. Valószínű az egészen ugyanezen elmélkedhettünk, mert a gyermekek szinte egymás szavába vágva szólaltak meg:
- né anya, magyarok...

A férjem ha nincs kedve egy közös programhoz, rendszerint nagy tehetséggel bír az elkurásához. Annyira árasztja magából a nihilt, hogy rosszul leszel. De ráfaragott, mert hozzászoktam. Igen jókat nevetek azon, ahogy zaftos székelységgel kommentel mindent és mindenkit maga körül. Felismertem ugyanis, hogy valójában nem a világgal vagy az emberiséggel van baja - hanem a szobája melege és a számítógép alapzaja hiányzik.

Hatalmasat sétálunk, a gyerkőcök bűvőltetik az épp aktuális járgányukat, amit csomagtérbe lehetett tuszkolni és irány a játszótér.
Itt is egyedüli magyarok vagyunk.
Jön egy román apuka, román gyerekkel. Magyarul elkéri kölcsön egy kör erejéig, Balázs próbabringáját. Szívemből adom, közben szégyenkezem - hogy mennyi tisztelet van benne, kérhette volna románul is...
Kissé távolabb ötven roma bulizik.
Régen hallottam, még iskolásként - hogy a buli szavunk a cigány nyelvből ered.
Buli - bulanya - baszni. Na innen a szó töve - aztán hogy kinél mivé fajul az aktus, az már más tészta.
A gyermek megint performanszol. Egész héten nyaggatott a miccsel. Hogy mi az a miccs. Ritkán eszünk, de elmondom. Azt mondja nem emlékszik.
A romák miccset sütnek.
Balázs egy hét után felkiált, üjjj be miccs szag van...
O.K.

A csúszdát mindenféle gyermekek lepik el.
Ilyenkor a szülőket figyelem.
Befut a színtérre egy kiskamasz lány. Nyurga lábakkal, esetlen mozdulatokkal és sikkant minden téves imbolygásra. Az uram leszólja. Igaza van, nevetek.
A lány a saron elcsúszik, megszégyeli magát, majd elrohan - oda ahonnan jött.

Lassan kezdenek feloldódni a heti csomók.
Elkacagjuk Balázst, akit a játszótéren csúnyán meghintáztattak a pajtásai. Óvonénivel voltak. A gyerekek ígérkeztek a hinta-lökésre.
Balázs meséli, hogy rettegett, de nem mert sírni, nehogy kinevessék.
És kinek nincsenek hasonló emlékei?
Engem rendszerint a testvéreim kínoztak hülyére, hogy ne kívánkozzam többé velük menni.
Egyszer anyuék egy vasárnap délután tették oda a két fiút, hogy elvigyenek Lupuzni és Dodzsemezni. Akkoriban ilyent a mai Mures Mall helyén lehetett.
Úgy meghintáztattak, hogy beestem a sárba. Úgy megdodzsemzetettek, hogy agyrázkódást kaptam. Hazafele meg futnom kellett, hogy kifáradjak.

De szavamra mondom, nem adnám semmiért...