Április 26.-án lesz hét éve, hogy megszületett drága kis Annám. Vele együtt született a Földre, az Örök Anyára, egy újabb anya.
Az Anya egy olyan újszülött, akitől automatikusan elvárnak mindent. Mondják - benne van a zsigereidben az anyaság fiam.
De ahhoz, hogy bármi zsigeri szinten működjön, lazának kell lenni.
Ahhoz, hogy lazának tudjunk lenni - a jelenben kell(ene) lenni - nem gondolkodni és szorongani, hanem cselekedni.
Ahhoz, hogy cselekedjünk - nem kellene helyet adnunk annak a teljesítményszorongásnak, ami ilyenkor belénk költözik.
És ahhoz, hogy mindent megtanuljunk az anyaságról - együtt kellene fejlődnünk a gyerekeinkkel.
Nem mindent jólcsinálni egyből, hanem együtt tanulni és együtt fejlődni.

Látok szülőket - akik, akárcsak a jótanuló gyerek ha görzini tanul, amikor nem egyből megy, inkább nem is akar - félretolják szülői szerepüket. Odapasszolják a gyereket a nagyszülőknek, ők pedig a munkájukba temetkeznek.
Ez nem újkeletű.
Régebben sem volt másként. Csak most a munkaidő hosszabb és nehezebben összeegyeztethető a mennyiségi és minőségi idővel.
És hiányérzettel, bűntudattal élnek.
Azért járnak el a gyerekhez, hogy az ne felejtse el őket. És nem is anyák vagy apák - hanem Ildik és Lacik. És ez nagyon nem jó.
Minden gyermeknek az anyja mellett a helye és az apja mellett van feladata.
Együtt felnőni, együtt élni és együtt megtanulni családnak lenni.
Mert meg kell adnunk magunknak az esélyt arra, hogy ne csak nagyszülők legyünk, hanem szülők is.
Mindkét szerep meghatározó és nevelő jellegű.
Esély - a tanulásra, fejlődésre, életfeladat teljesítésére.

A hét év alatt renegeteget tanultam.
Például jócskán lefaragtam az egomból.
Mert nagyképű voltam, önző és egoista. Gyakran hajlott magam fele a kezem.
Most már nem nagyvonalúan lemondok - hanem teljesen természetesen adok és elfogadok. Habár ez utóbbi pokoli nehéz még mindig.
Megtanultam bocsánatot kérni.
Tévedni és ezt beismerni és felvállalni.
Játszani és nevetni szívből.
Meghallgatni és kérdésekre válaszolni.
Rácsodálkozni és türelmesnek lenni.
De ami a legfontosabb - kompromisszumokat kötni.
Házasságban nevelni - úgy hogy közben nevelni hagyom magam.
Ha nem lettek volna - százszor és ezerszer lelépek.
De így - engedem formálni magam.
Mert ez a család ismérve.
Együtt, egymásért - szeretetteljes közösségben.