Mondják - teher alatt nő a pálma.
Vannak azonban pálmafajták, amik a teher alatt nőnek ugyan, de a belsejük elszárad.
Volt az éltemben két ember - igazi vérszívók, akik belőlem táplálkoztak.
Ráépültek pálmaságom azon sajátosságára, amit még oltástól hordozok magamban - hogy kihasználták minden cseppét annak az életetőnedűnek ami bennem csörgedezett.
Mindkettő rettenetesen tépázott önbizalmú, csonka lelkű ember - aki akkor és attól élt, ha engem ledöngölt.
A magyar ember karakán, becsületes, nem fordít hátat és nem hagy befejezetlenül maga után elkezdett dolgokat - tanítgatta édesanyám.
Közben nem is biztos, hogy ez a magyar ember jellemzője - lehet hogy csak a hülyéjé.
És nem is biztos, hogy így kell tenni, lehet, hogy kitudjahánygenerációnkeresztül így tette a családom és ebbe roppant bele.
Mert azok az emberek akik élősködnek, bezzeg nem ismernek becsületet.
Folyik a játszma - valamelyik kárára, élnek és közben észre sem veszik, hogy ez nem élet, hanem parazita életmód a javából.
Ha az a másik hátastól, kifutópályástól, mindenestől nem lenne, ők bizony beleroppanánnak.


Ez a mese nem az én saját mesém.
Sokunk élettörténete.
Házasságok, párkapcsolatok kismilliói működnek hasonló forgatókönyvek szerint.
Van az asszonyka. Ügyes, talpraesett, helyre lány. És az ura felkúszik a hátán, megveti a lábait, és minden egyes alkalommal amikor egy szintet lépni akar - az asszonyán rugaszkodik el. Feltöltődni jár haza - és elrugaszkodva megy el otthonról. Miközben mintegy önmagát mentegetve - naponta hangoztatja, hogy én bezzeg, míg te bezzeg - nem csinálsz semmit, miközben én forgatom a Földet, nap mint nap...

Ha az asszonyka történetesen munkahelyi kapcsolatait is hasonló minta szerint működteti - azaz valakinek - kollegának, egy egész csapatnak, főnöknek - a kifutópályájaként fungál - akkor kezdenek el megszületni a bajok.
Ha ezt még gyermek vagy gyermekek is hasonló mintaként isszák magukba a mindennapok szürkeségében - csúcsosodik a gond.
Mert szegény individum - legyen az nő vagy férfi - egyszer csak elkezdi érezni a hátfájdalmakat.
Először természetesen orvost keres fel.
Aki javall számára csodás terápiát - tornáztatja, gyógyszert adminisztrál - fülön, orron, szájon, végbélnyiláson át és inhalálva - ám a gond nem látszik enyhülni.
Ha az asszonyka vagy emberke kissé felvilágosúltabb - felismerheti, hogy bizony le-és felszállópálya mivolta okozza a panaszai 99%t.
A probléma győkerének a felfedése még bizony nem egyenlő a megoldással is.

Mert innen kezdve a tudás kötelez.
Tenni is kell valamit.
És abban a tudatban felegyenesedni hogy ezáltal esik másik kettő, három vagy hét ember - valljuk be őszintén, nem egyszerű.
Elmélkedni kell.
A szerzett, kapott vagy felvett szerepen.
Miért váltam mindenki tartóoszlopává?
Miért jó nekem ennek a szerepnek a fenntartása, éltetése?
Mi leszek - ha egyszer nagy leszek_ A szó szoros és átvitt értelmében - felgyenesedem. Kihúzom magam, lerázom magamról a piócákat és továbblépek. Nem távolra, csak éppen annyira - hogy meg ne sértsem, le ne tapossam azt aki az én hátamról esett le.
És mi lesz azzal, aki eddig - évekig, évtizedekig, egy életideig rólam indult el nap- nap után? Vagy az már nem az én gondom?
Mit tanítok meg ezáltal önmagamnak és azoknak akik azt hitték, miközben nem is tudatosították, hogy tőlem függenek?

Nagy kérdések a nagy mesében.
Még egyszer - nem egyedi szövésminta.
Több tucat embert látok csak magam körül ebben a helyzetben.
Hogy alig él. Le van becsülve, alá van értékelve, le van gorombítva, le van tudva - miközben nélküle tényleg bedöglene a család, egy intézmény, emberi életek a Föld keringése a Nap körül és miegymás apróság.

Te ki vagy?
Leszállópályaként vagy igazi piócaként élsz?
Honnan táplálkozol te és a benned oly fontos szerepet betöltő (ön)bizalmad?
És megköszönöd-e?

És gyerekeid ha vannak?
Milyen betokosodott szlogenekkel eteted őket - amiről már te magad sem tudod pontosan, hogy használnak vagy inkább ártanak - a lényeg, hogy mechanikusan hallottad, úgy is adod tovább.
Stop.
Elég volt.
Mindnyájan egy emberért felelünk.
S az nem más, mint mi magunk.
A nagytakarítás is belülről kezdődik el.
Egyszer önmagad, aztán következhetnek azok, akik rádbízattak.