Elmondom neked azt, hogy mi a kicsi szaros életünket rendszerint via negativákban határozzuk meg. Azaz nem tudjuk mit várunk el a másiktól, önmagunktól, az Élettől, de azt például annál jobban, hogy mit nem.

Észrevettem, hogy házastársi konfliktusban is rendszerint az van - hogy te bezzeg örökké, és soha nem és mindig igen... - tehát a vádak. Hogy mit nem akarok tőled többé soha. És ezzel szemben mennyi a dícséret? Semmi ugye, vagy nagyon elenyéző.
Miután az asszonyka havonta egyszer legalább - megtart egy ilyen lelkigyakorlatot ( a férjem nevezi így, csúfságból) az ember megtudja, hogy mennyi mindent, vagy MINDENT rosszul csinál. De azt nem mondja el az asszonykája, hogy mit jól. Mert az - magától érthetődik...

A székelyek és utálom ezt a szokásukat, nem dícsérik az asszony főztjét. Soha. De ha szerencsétlen a kétmillióból egy alkalommal elsózza, vagy odaégeti - akkor sietnek letolni őt. És nem csak egyszer, hanem gyakran emlegetik el, hogy bezzeg a múltkor, amikor odaégetted, elsóztad, elkurtad..s egyebek.
Nem jó...

Ma a templomban elgondolkodtam. Mint a Hitetlen, Tamás.
Hogy mi lenne akkor, ha én most itt ülnék és kiderűlne, hogy nincs is Isten. Csak a hitünk van.
És továbbgondoltam.
Semmi nem lenne.
Mert ha csak annyi jó is maradna az egész buliban, amennyit korlátolt emberi érzékszerveimmel be tudok tájolni, akkor is rendben lenne. Megérné.

De ha via negativán indulok el - mindjárt másképp áll a dolog.
Ugyanis - találkoztam már Istennel, ismerem személyesen Jézust is - de az utóbbi időben amióta anya vagyok nem volt időm akkora és olyan szintű elmélyülésekre, amik segítenek a megtisztulásban és találkozásban. Érzem a jelenlétet, de korlátolt vagyok. Túl sok a stressz, a szerep, az elfoglaltság, a gond, a vesződség.
Volt és lesz ez másként is.

Az Ördögöt azonban láttam.
És nem fűveztem.
Valamelyik nap egy gyermekből nézett vissza rám.
Ezzel a gyerekkel komoly gondok vannak. Ha az inkvizíció korát élnénk, már régen kevesebbért is máglyán égne. De most - csak divatos, meg élelmes, meg deszkurköréc. Övé a világ.
És akkor magyarázom az enyéimnek, hogy azt miért nem lehet, mitől elfogadhatatlan. Évek óta magyarázom. És egyszer csak megértették. A fiam hamarabb. Jóval hamarabb. Mondjuk - fogékonyabb is a transzcendenciára, mint a lányom.
És akkor a gyerek katasztrófálisan gonosz, keresztbe tesz, hazudik, vádaskodik és figyelem, nézem. Mi van ebben még te Jó Isten.
És visszanéz rám. Éppen két szörnytett között.
A tekintete vad, zavaros és meghatározhatatlan színű.
Valahol mélyen félelmet érzek magamban. Kit is féltek? Mert magamat nem. A világot? Benne a kölykeimet? Mindenkit és mindent?
Kissé kitisztul. Tétovázni látszik, de aztán nem áll meg.
Neki most dolga van.
Neki áll a bál. Indulnia kell.
Nem sajnálom.
Mindenkinek joga van testületileg eldönteni, hogy hova is akar tartozni.

S akkor még egyszer. Hogy van-e Isten?
Ha Fekete van - s itt volt, minden bizonnyal a Fehérnek is mellette kell lennie, mert így teljes az Egész.