2013. április 9., kedd

Szeretjük dolgainkat az időjárásra fogni.
Őszi depresszió, tavaszi fáradtság, nyári melankólia és téli kiégés. Hol a sötét bántó, hol a hideg, hol a kánikula zavar, hol meg a pollenpor tesz nekünk keresztbe.
De magunkat, rossz menedzselési módszereinket valahogy soha nem tesszük felelőssé katasztrófálisan zajló dolgainkért.

Nemrégiben egy rádióadás meghívottjaként hulla fáradtan estem be a stúdióba. Rohanásból- rohanásba. Mindenki ki volt nyiffanva. Megjött a pszichológus - egy zsák szerencsétlenségnek álcázva - hogy ne ismerjék fel rajongói az úton.

Kérdezik tőlem, mintegy remélve, hogy majd gyógyírt hozok kimondani sem mert problémáikra, hogy hogy vagyok. Tudod, van az a hogy vagy - amiben az a lényeg, hogy hozzád viszonyítva hogy is vagyok én... Na ez volt az. Mondom - szokásomhoz híven kegyetlenül őszintén, hogy hogy lennék, hogy lennék - állva képes lennék elaludni. Úgy. Mire mindenki megkönnyebűlten sóhajt fel - hogy igen, igen, ők is...tavaszi fáradtság...

Nem.
Semmi évszakhoz kötödő bűnbakképzés.
Itt én vagyok szarban.
Nem alszom eleget, rohangálok, állandó stressz alatt vagyok mert nem merem elmondani, hogy változtatni kellene, mert ha nem halálnak halálával halok bele és szedhetnék mondjuk vitaminokat is, ha már lusta vagyok kellő mennyiségben gyümölcsöket bevinni a szervezetembe.
De kérdem én nem könnyebb az évszakokra fogni a dolgokat?
Nem ezt örököltük?

Amikor a férjemet megismertem - kemény tükröt tartott számomra a magyarságról.
Magyar ember az - ismertem fel fanyalogva - aki ha valami problémával szembesül, valami történik - ami számára kedvezőtlen és rossz kimenetelű, azonnal hibást keres. Nem megoldásokat, hanem hibásokat.
- Ki a hibás???
- Én nem vagyok hibás...
- Te vagy a hibás!!!
S mond, ha te is magadra ösmertél, segít-e általában rajtatok, a problémamegoldási folyamat során, ha már tudjátok, hogy ki is a hibás??? Mert rajtunk nem erőst...

Ez hiányzik belőlünk. Ezért nem mennek a dolgaink megfelelő módon. Mert rosszul, sőt bután, ostobán ragadjuk meg a problémát.
Először rendszerint kicsináljuk önmagunkat. A lelkiismeretfurdalás erre egy kiválló fegyver. Amihez azonnal hozzáragad az önvádlás is, amit még gyermekkorunkban interiorizáltunk szerencsésen.
Aztán kicsináljuk egymást. S ha még valaki életben marad - hát feltakarít.
Innen a sok labilis, saját megoldásait és belső hangját túlüvöltő gyerek és gyerekes, infantilis felnőtt.
A gyerkeknek is a génjeiben van, jó mélyen bekódolva a bűn, bűnös, hiba, hibás, tevoltálaz - elcseszett kódok sora.

Minden egyes katasztrófa utáni mondatot úgy kell kezdenem - hogy:
1. nem érdekel, hogy ki a hibás.
2. nincsenek bűnösök
3. van egy probláma
4. vagyunk mi
- szóval mi fogjuk megoldani a problémát.
Amit sem a cirkusz, sem az ordítozás, sem a verés nem fog tudni elsimítani.
Ezzel szembe kurva jól feloldja az alternatívák számbavétele és a megfelelő megoldásként való felhasználása.
Mit tanul a gyerek, ha otthon probléma van?

1. TE VAGY A HIBÁS mintát

2. ÉN VAGYOK A HIBÁS mintát

3. RAJTAM KÍVŰL MINDENKI HIBÁS mintát

4. ...na jó, akkor gyertek oldjuk meg ha már így alakúlt mintát.

És egész életében ez fog rögzülni.
Most amíg még zsenge korú könnyen alakítható, mint a gyurma.
Késöbb, már házastárs állagában nagyon nehezen puhítható és formázható, hiszen megkeményedik.
De kidobni nem lehet.
Antik darab.
Félre lehet tenni kis időre, fel lehet melegíteni, meg lehet lapongatni - de kidobni nem szabad.
Rendkívűl veszélyes hulladék ugyanis.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése