Előttem van egy gyerekkori emlékem. Mostanában gyakran jut eszembe. Mentünk valahova és beszélgettünk valakiről. Mondták, hogy az illető húszonkét éves. Mire egyöntetűen kimondtuk a verdiktet: uhhh basszus, az aztán jó idős már...

Ehhez kapcsolódott tökéletesen múltkori jelenem. Vagy két hete történt. Szintén egy beszélgetés kapcsán hangzott el, hogy mit tehetnék - itt vagyok 42 éves, elrepült felettem az élet... És automatikusan arra gondoltam magamban - hogy lehet ennyire pofátlanúl idősnek lenni. Majd következett: de hiszen nemsokára te magad is annyi van...

Szóval van nekem is, mint mindenki másnak egy Isten adta életkorom, aminek semmi köze sincs ahhoz, amennyi tulajdonképpen én vagyok. Van az a reggeli feeling, tudod...ki a fasz ez a vénasszony a pizsomámban?...

Nem is tudom mennyi idős lehetek mélyen belül? Talán kortalan. Időtlen és igen, szabad... Mert bent nem vénülök, nem megyek tönkre. Ott élénk színeim vannak és zajlik az élet. Csak idekint vannak gondjaim. De azon már réges régen túlvagyok, hogy mi ez a szar, szar, szarkaláb...

Az időtlenség és kortalanság kapcsán jut eszembe - hogy talán életemben először, irányítás nélkül is jó helyen járhatok. Lehet ott bent, mélyen egy belső gps. Ami kamaszkorban bekattant - az élet értelmét kutatva - állandó újratervezésekkel telt el vagy tiz, tizenöt esztendő, míg végül megvan a helyes irány. Innen aztán át lehet adni önmagadat a kísérőzenének, a motorod ütemes és csendes alapzajának, az éjszakai fényvarázsnak, az igazi életnek.
Amikor - a kávénak csodaíze van, a gyermekeknek boldogságszaga, az életnek elviselhetősége mellett - apró és megfoghatatlan csodái és tanúlságai - a házasságnak jellemformáló hatása, a munkának nem csak stressze, hanem öröme is - és minden aktus végén garantált az orgazmus.

És ami engem illet, kérem szépen - én komolyan tervezem az időskori fittséget, az életkor előrehaladta adta belülről jövő bölcsességet, a korlátlan szabadságot és görcsmentességet - valamint az elmaradt kirándulások, megélések, kipróbálások, túrázások bepótolásának elérését.

Úgy is képzelem el az időkort - habár ritkán látok ilyen arcokat - hogy ha jól csinálod, ez lehet az-az állapot, amikor már túlvagy minden egyes vizsgán, nagy tétje semminek nem maradt - ami elcsesződött, hát el lett cseszve, ami összejött, na az meg lett élve - és maradtál te, meg a cél. És szeretem. Ez az eszenciája mindennek. Fiatalon ilyeneket csak akkor élünk meg - ha valamiben nagyon jók vagyunk. Sok izzadtságos gyakorlat során.

Alapjában véve az Élet is ilyen. Izzadtság, rohanás, aggodalmak, keresgélés - és a nagy összefüggések kora. Amire őszintén biggyeszti hozzá a magyar ember, hogy hagyd fiam, több is veszett Mohácsnál...