A férfi és a távirányító

Amikor gyermek voltam volt a nálam 11 évvel idősebb testvéremnek egy igen érthetetlen szokása.
Amikor hazajött a munkából, egy amúgy is depresszív órában - három és négy között - komotosan leült a konyhába enni.
Nekem az volt az eredeti rendeltetésem, hogy ahogy őt meglátom közeledni, azonnal abbahagyjam a játékot és berohanjak ebédet melegíteni.
Hogy mire belép a lakásba, terített asztal és melegedő étel várja.
Az otthon íze.

Eddig nincs is baj.
Érthető, hogy az ember egy fáradt nap után vágyjon a gondoskodásra és törödésre.
A baj azzal volt, hogy kézmosás után leült és bekapcsolta jó hangosan a rádiót.
Rendszerint ebben az időtájban nem volt más a rádióban, mint a dög unalom.
Na ezt hol román hol magyar nyelven tiszta erejéből hallgatta.
Így hát akarva-akaratlan én is.
Na ez volt ami arra késztetett hogy tiszta szívemből gyűlöljem ezeket a perceket.

Soha nem beszéltem senkinek róla.
Nem volt miről.
Mignem egyszer szabadságon volt és elutazott.
A baránőm apja szintén ebben az órában tért haza a melóból.
Együtt szaladtunk fel teríteni és ebédet melegíteni.
És ha hiszed ha nem - ugyanezen ment ő is keresztül.
Ugyanazzal a hangerővel.

Na akkor sem szóltunk semmit.
Egy jó nagyot kacagtunk.
Végre felszabadúlt az évek óta palacka zárt szellemünk. A bennünk lakó feszkó.

Két napja férjem szüleihez utaztunk.
Szól a rádió az autóban.
Mi hallgatjuk.
A férjem minduntalan kapcsolja el.
A fiam tűri, amíg türheti, de egyszer kifakad.
Összemennek.

Na így szál apáról-fiúra annak az elfojtott vágya, hogy bazdmeg egyszer ha én felnövök - nálam lesz, egyedül nálam a távirányító és annak a döntése hogy éppen ki mit hallgasson és hogyan, ízlésétől, kedvétől, hangulatától, érzelmeitől független.

Ennek tudatában - soha nem veszekszem amiatt, ami éppen van.
Inkább nem nézem.
Szegény jó anyám mondogatta - a fejedben lévő kazettáknál szórakoztatóbb nincs is.
Na erre való a képzelőerő.
Ennek vannak gyilkossai - mint például a román csatornákon zajló kosz és szemét, de hála Istennek kevés a találkozási felület és örülhetek, hogy ebből a harcból kimaradok.
Egyezünk meg - marad enélkül is, bőven elég.