Tudatosan felvállalva és megreszkírozva azt, hogy ismét megfenyegetnek, lekurváznak, leseggfejeznek és a pofámba verik, hogy nem vagyok magyar, le szeretném írni a meglátásomat a tegnap történekről.
Üsse kő...

Mielőtt kinyílvánítanám a személyes véleményemet előre szeretném bocsátani, hogy partnere és civil szférából egyik aktív szervezője vagyok a Vásárhelyi Forgatag nevet viselő rendezvénynek, ami ugyebár augusztus 3o-szeptember 1 között zajlik új helyszínén a Marosparton.
Hiszek benne, dolgozom rajta és bízom abban, hogy egy csodálatos, építő jellegő, precendens értékű pár napot fogunk a hátunk mögött hagyni azzal a sok munkával, energiával és ötlettel, amit belefektetünk.

Külön tiszteletemet fejezem ki és fejet hajtok azok előtt, akik politikai hovatartozástól függetlenül ennyi konfliktus után félre tudtak tenni mindent, diszkréten át tudtak lépni személyes érdekeiken és a köz javára együtt kezdtek dolgozni. Nem kicsi dolog ennyire fiatalon és őszintén.

Ezzel szemben nem értek egyet a tegnapi és a tegnapot megelőző tárgyalások hangnemével és végkifejletével.
Ugyanis széllel szemben nem pisilünk.
A mindenkori hatalom megtöréséhez, avagy kijátszásához, ha úgy tetszik mindigis szükség volt, van és lesz egy jó adag diplomáciára, intelligenciára és ravaszságra.

A Polgármestert úrat én nem tartom sem diplomatikusnak, sem túlzottan intelligensnek - habár meg kell hagyni megvan a magához való esze és csodálatosan végrehajtja lépésről-lépésre a rá bízott feladatok mindegyikét. Ravaszság pedig van benne egy jó adag, de ez nem okossággal társul és nem a köz javára történik, hanem gonoszság hatja át és egyéni érdekek milliónyi, apró kis szála.

Van az a mondás mely szerint ne állj le vitatkozni idiótákkal, mert lesüllyedsz a szintjükre és legyőznek a rutinjukkal...
Nos igen.
A rutin győz.
Nem a megszokás miatt, hanem mert nincsenek fegyvereink.
Egyszerűen nem egy súlycsoportban, nem azonos fegyverekkel és nem egyforma szabályok szerint folytatunk harcot. Az érdekekről ugyebár nem is szólok.

Nem értek egyet a harccal. Értelmetlennek és sportszerűtlennek találom.
Nem értek egyet az asztalracsapással, mert nevetség tárgyai leszünk ismételten.
Nem hiszek az igazságban, mert ezen a Földön nem létezik. Sokszor még bennünk is halott, hát akkor a másik érdekeit tekintve?
Igenis, volt olyan felhangja a Forgatagnak, hogy kizáró jellegű románok számára.
Egy színmagyar rendezvény, ahol esetleg, jó esetben megtűrik a románokat.
Nem jó ez így.
Nem így játszuk ki a hatalmat.
És nem így tárgyalunk a hatalommal.
Hanem átjárva az eszén.
Ha én el akarok érni valamit, akkor azt nem vitával, harccal és nagy magyar virtussal fogom, mert ez ma már nem működik.
Megkeresek hátsó ajtókat, megértetek tanácsadókkal apró lépéseket arról, amit el szeretnék érni. Hagyom, hogy a puhítás elkezdődjön. Jeleit mutassa működésének.
Majd elmegyek és diplomatikusan átadom az egészet egy olyan köntösben, ami tetszetős. Nem asztalracsapós, hanem símulékony.
Miután megszereztem, elértem amiért küzdöttem, felegyenesedem és megvalósítom, úgy, ahogyan megálmodtam. Ekkor már senkinek sem fog feltűnni, hogy valójában átráztam, túljártam az eszén. Ha meg igen, szégyelni fogja önmaga előtt. Kinek erény a vesztés?
És amikor jeletést fogok tenni rendezvényemről - köszönőleveleket küldök mindenhova, újra puhítok a jövő évi rendevényem sikere érdekében.
Miért?
Mert amit egyszer félredobtak vehemensen, soha többé nem fognak aláírni.

És ha már kiszorítottak és vesztettünk, faragjuk nyerességgé a harcot. Mert csak egy csatát nyertek, nem az egész háborút. Legyünk kreatívak, fogjunk össze. Nem az asztalracsapás érdekében, hanem a siker érdekében. A jövő sikere érdekében.
Legyünk már végre okosak.
Mindig a nagymagyarvirtusunk visz a sírba.
Hát mikor tanulunk már végre?