2013. augusztus 20., kedd

Van egy blog.
Sok blogot követek, de ez valahogy nem tartozik a kedvenceim közé.
De nemrégiben megnéztem - sokak kedvence.
Mert - ki mer mondani, számon mer kérni, fel mer szólítani, felhívást mer intézni, bíztat, lelket önt az olvasóiba és mindig aktuál-politikai történéseket dolgoz fel.
Rendben is lenne.
Ha ma reggel nem olvasnám a Peti Andrásról szóló bejegyzését.
Katasztrófális.
Lesújtó.
A sorokat olvasva azon gondolkodtam, hogy nagyon merem remélni nem kerül András szeme elé.
Nem érdemli meg.
Valószínű nem annyira buta mint én, hogy kiakad ilyen dolgokon, de esküszöm nekem fájt.

Ugyanis kifigurázza Peti tegnap megjelent beszámolóját mely szerint örül, hogy sikerült megvetnie a lábát a Polgármesteri Hivatalban, és hogy végre sikerült megbízatásokat és feladatokat kapnia. Ergo - a Polgármester bízik benne.
Mire a blogíró:
hogy szégyen, miszerint a Polgármester és sajnos nem a nép, a MAGYAR nép az, amely bizalmát fejezheti ki iránta.
Hiszen a feladatai nem mások, mint a Polgármestert rossz fényben feltüntető feladatok, amelyek a vásárhelyiek szemében kevésbé népszerűvé tennék illetve olyanok, amelyeket megunt, így hát mint levetett ruhát továbbadott.

Na akkor most én mondok valamit:
nem irigyeltem Petit, amikor bevetették, mint Dánielt az oroszlánok vermébe.
A Bibliai elbeszélés szerint a király megbánja és másnap megkeresi Dánielt. De itt senki nem bánta meg, amikor András tétlenült üldögélt és várta, hogy végre megértsék és tudatosítsák, hogy ő marad és nem megy sehova. És, hogy mi több, megbízatást is kér. Mert dolgozni akar.
Magyarként a köz java érdekében.

Mert itt nem csak kisebbségi érdekképviseletről van szó - hanem magyarként magyar és románok közötti helytállásról.
És Peti kiállta a próbát.
Igaz, hogy beleőszűlt kissé és talán le is fogyott, de nyert.
Na nem háborút, de csatát igen!
És jöhet a háború, mert menni fog.

Hiszen győzni nem úgy kell, hogy ajtóstól berontok és az asztalra csapok, hanem így. Behálózva, bizalmat gerjesztve, állhatatosnak mutatkozva, lassan, okosan, tudatosan, ügyesen. Egy pillanatra sem engedve el a fonalat. Végig tartva a gyeplőt. És a megfelelő pillanatban, rántva azon. Nem előtte, nem is utána, hanem pont akkor és ott!

És nem tudom, ha tudják a kedves olvasók, hogy hány ügyes, tehetséges és okos fiatalembert ebrudalt ki a fent említett Polgármester. Volt olyan aki maga ment el, hiszen eltelt fél év és számba sem vették.
Szóval akkor hol is van Peti?
Jó úton!
Nem gyalázni.
Mert tenni fog.
Nem ma, nem is a Forgatagra vagy a mai Szent István ünnepélyre, de a jövő évire minden bizonnyal.
Én is bízom benne, akárcsak Virág úr.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése