Kicsit úgy vagyok a gyere osszunk meg egy jó számot a facebookon című tevékenységgel, mint a nyolcvanas-kilencvenes években azok a szomszédaink, akik nem a zene hallgatásának öröméért hallgattak zenét, hanem amiatt, hogy mindenki hallhassa és láthassa őket, miközben ők, önmaguktól sem nem hallottak, sem nem láttak semmit.

Volt egy szomszédom.
Magas pasas, kopaszodó.
Kigyúrt test, de az arányos felsőtesthez társúlt egy pár igen rövid láb.
Hogy miért, miért nem, ezek a rövid lábak és a valamikori dús hajkorona elveszítése hozott egy nem kívánt önbizalomhiányt az amúgy vagány és jóképű fiúnak.
Csak futó kapcsolatokba ment bele.
Soha egyetlen lányt sem tűrt el maga mellett tovább, mint egy hét.

Ő volt olyan, hogy három fele érkezett haza a melóból.
Levetkőzött derékig - ekkor volt negyed négy, kitárta az ablakokat szélesre, három húsz és tiszta erőből be Sziszikecst, Moderntolkingot, Májkeldzsekszont és az Abbát.
És akkor a zene függvényében különböző pozíciókat vett fel az ablakban, meztelen felsőtestét mutogatva.

Évek múlva eszméltem rá...ez volt az ő órája.
Ebben a helyzetben soha nem kellett a rövid végtagjaira gondolnia.
Sőt, gondolnia sem, hiszem a bömbölő zenétől nem hallhatta a gondolatait sem.

Szóval, kicsi Bari, osztogasd csak nyugisan a számaidat az Arckönyvben, mert kiderűl, hogy mid és hol rövid...