Minden változik bennünk és körülöttünk.
A bajok rendszerint akkor kezdődnek, ha ezeknek a természetes, a fejlődést előteremtő változásoknak nem adunk teret.
Először görcsösen kapálózunk.
Aztán megfeszítjük a végtagjainkat.
Gáncsoskodunk.
Amikor már semmi nem megy, fenhangon siratni kezdjük letűnt önmagunkat és azt az időszakot, ahol még felnéztünk magunkra.

Az idősödő generáción jól megfigyelhető ez a tünetegyüttes.
Egy darabig, amíg nem fárasztó igyekeznek tartani a lépést.
Aztán amikor elkezdik egyre több ízben elveszíteni a fonalat, és már rá sem ismernek a keresendő fonalra - kiakadnak és visszasíratják a múltat.

Ismertem egy nagyszerű lányt.
Orvosnak tanult, de ő maga nagyon beteg volt.
Szülei igyekeztek fenntartani a betegség állapotát, amivel magukhoz láncolhatták szegényt.
Végre, több évnyi vágyakozás után, kapott egy férfit, aki megtanította szeretni.
Nem volt orvos,  nem is készült annak, de szeretni tudott.
A lány hazavitte bemutatni. A következő lépés az lett volna, hogy bejelentik - elmennek a világvégére, hogy nyugton tudjanak élni.
A szülők felrobbantak.
Fenyegetőztek, űvőltöttek, szépen beszéltek - semmi sem hatott.
Végül kitették az asztalra minden egyes ütős kártyájukat:
- a fiú Senki
- te fiam beteg vagy - há nem? me most jól vagy...de ha szükséged lesz ránk, akko...???
Itt a lány már-már hajlani kezdett az érzelmi terror hatására - de ekkor előkerült a munkakönyv, amiben mindkét szülőnek 35 éve volt ledolgozva a Patria gyárban.
- nem mentünk sehova, nem is vágytunk. dolgoztunk becsülettel és a 35 év azt mutatja, hogy minket is megbecsültek...

A pár valósággal elsprintelt a szülői háztól.
Boldogan éltek, amíg egyszer a lány haza nem telefonált.
Mert akkor megszakadt minden.
Kész érzelmi muníciókkal állig felfegyverkezve várták a hívását.
- anyád tíz - mágikus tizes! - kilót fogyott...miattad...gyere haza.
És hazament.

Minap láttam egy hasonló esetet.
Egy embert, aki küzdött a múltért, mert képtelen volt változni, lépést tartani.
Degradálta a jelent a múlt állandó visszasírásával.
Vergődött.
Életemben először - nem sajnálat volt bennem.
Forgott a gyomrom és jó erősen azért imádkoztam, hogy a gyermekei jóóóóó messzire legyenek tőle. Mert az ilyen, mint a fuldokló - benyújtod a kezed, hogy megmentsd és a mélybe ránt.
Nincs pardon...