A gondolkodás jó barát, kivéve a tettek mezején.
Mert itt van ugye a játszótér.
Elnézem a roma asszonyokat.
Gondosan kifésülik a koromfekete gyermekeket otthon és leereszkednek a völgyből egy kicsit beilleszkedni.
Nem spilázzák túl a dolgot.
Míg a fehérbőrű anyák a padról minden percben beleavatkoznak gyermekeik játékába, ők ezzel szemben beülnek párossával a hintába és addig hajtják magukat, amíg a purdék azt nem mondják, hogy most már menjünk haza.

A fehér anyák bezzeg nem.
Ülnek egy-egy barátnővel vagy könyvel a kezükben.
Természetellenesen tiszták az adott körülményekhez.
Ha a gyerek odasettenkedik egy kis ölelés erejéig, agyontörlik a kezeit, megdorgálják, hogy mocskos és nem engedik, hogy a patyolatfehér nadrágjukhoz vagy szonyáikhoz nyúljanak, mert összepiszkítják azt.
Ha szerencsétlen belelendülne a játékba, minduntalan feljajjdulnak - hogy, most esel le, bevered az arcod, kitöröd a fogad.
Mit csinálhat ebben az esetben szerencsétlen?
Szótfogad és szépen leesik, beveri az arcát, majd kitöri a fogát.
Akkor a fülénél fogva hazarángatják és büntetésből egy hétig nem jöhet játszótérre.
Tiszta kézzel végigszenvedi a hetet, hogy a következő hétfőn kezdődjön előlről minden.

Amikor gyermek voltam elég darabos voltam.
Nem volt olyan tárgy, ami az általam okozta forgószelet kiállta volna a talpán.
Még a kilincset is kitéptem, amikor hozzáértem.
Édesanyám sok sok erénye mellett rendelkezett az önbeteljesítő jóslatok belémnevelésének képességével.
Most vered le a tényért... - s levertem.
Magadra öntöd a levest - s magamra öntöttem.
Hála Istennek akkoriban nem kellett mellettünk legyenek játék közben, mert semmit nem mernék kezdeményezni felnőttként.
Ugyanis az ilyen túlkontrollált, agyonféltett gyermekekből lesznek a bátortalan felnőttek.
Egy anya sem mondja a gyermekének, hogy hű bele Balázs.
Másznak, mire a szülő odaszalad és rájukordít, hogy leesnek.
Persze, hogy azonnal szót is fogadnak.
Nem kell mindent észrevenni.
Ha meg igen és tényleg veszélyes, akkor minimum a fogak között azt kell kijelenteni, hogy kapaszkodj fiam erőssen...a mert leeselt, le kell nyelni.
Mert szegény gyerek alapjáratban egy szófogadó lény. Aki tiszteli a szülőt még határai feszegetése közben is.

Példát kell venni azoktól, akik helyes mintát mutatnak.
Hogy merjen a gyermek kezdeményezni, ha elesik, felállni, ha pedig veszélyben van, megoldani.

Isten sem ordít ránk a magasból, hogy ne csináld, mert veszélyes, ártasz magadnak, elterülsz, kiégsz.
Támogat és szépen hagyja, hogy beverjük a fogainkat.
Amikor beverjük rendszerint átkozodunk.
Lemegyünk haragosba, vagy ateistába.
Mint a hülye gyerek.
Anyám a hibás, hogy leestem a hintáról...

Pedig ohhh dehogy.
Ahogy az anya feladata az, hogy mellette álljon és ha valóban megüti magát vigasztaljon és ápoljon, na éppen úgy Isten is ezt teszi.
Enged.
Nem avatkozik bele.
Fejlődni és tanulni hagy.
Lehet, hogy éppen hintázik a felhők között, amíg azt nem mondom készen vagyok, indulhatunk.
Csak mi nem tanuljuk meg a leckét - pedig olyan egyszerű...