Az emberi butaság kultúrtörténete, III.kötet

Volt a szomszédomban anno egy tiszteletreméltó funkcionárus asszony.
Senki nem tudott róla sokat, csak annyit, hogy a Polgármesteri Hivatalban dolgozik.
Volt ez a dolog annyira bárgyun titokzatos, hogy mindenki számára elég volt a tisztelethez.
Mindig jól fésűlt, rendezett, komoly fehérnép képét láttatta azokkal, akik figyelemre méltatták.
Engem a kontyai hoztak extázisba. Bizgerálta a fantáziámat, hogy milyen lehet ez a nő kiengedett hajjal, borzosan egy vasárnap délelőttön.
Igaz nem egyből, de megláttam.
Ugyanis eltelt pár év és a nő kezdett olyan furcsán hanyag lenni.
Először hanyagul elegáns, majd hanyag.
Ekkor nyugdíjazták.
Azonnal, talán még aznap vett egy palóta pincsit.
Mici...
És megváltozott minden.
A nő, akinek soha nem volt gyereke lement anyába.
Miiiiiiiiicciiiiiiiiiiiiii, gyere anyuciiiiiiiihoooooooooz. Borzosan, rendezetlenül futkos azóta is Mici után, aki szarik rá, magasról, de ő rendületlenül neveli.

Nos, a szomszédok tele vannak tanúlsággal.
Most ismétlődni látszik a történet, mert ugye nem igazán van új a Nap alatt.
Szembe velünk költözött egy tiszteletreméltő házaspár.
Asszonyka enyhén fiatalabb, fiatalember, kissé idősebb, komolyabb.
Furcsa annyi volt, hogy rettenetesen zárkozottak voltak első perctől.
Zártak mindent, soha ki nem léptek az erkélyre, soha ki nem tettek semmit, ha mégis kiléptek az korai órában történt, vagy késő éjjel és a függönyt azonnal magunk mögött elrántották, hogy nehogy be tudj látni.
Milyen az ember, azonnal kiszúrtuk és poénkodni kezdtünk a zárt szoba tartalmáról.
Mindez tartott addig, amíg nem vettek egy kiskutyát.
Egy édes fekete szörgombócot.
Mindketten szabadságot vettek ki, ugyanis elhatározták, hogy szobatisztává nevelik a hivatalos két hét leforgása alatt a kis Micit.
Kinyiltak az ablakok, ajtók, elhúzódtak a függönyök, kerültek dolgok a teraszra és egész nap loholnak Mici után, aki magasról leszarja őket.
Vettek pelenkabetétet, amire Micinek rá kellene elvileg állnia, miközben a dolgát végzi.
De Mici nem teszi.

Hogy mit meg nem tesz az ember egy kis őszinte szeretetért...
Azéttt, van ennek tanúlsága...