A kapcsolat kötelez.
Annak ellenére, hogy nem hiszek a véletlenekben, hiszek abban, hogy van döntési lehetőségünk.
Azaz, elkerülhetünk olyan nem kívánt tapasztalatokat, élményeket, történéseket, sérelmeket és fájdalmakat, amire nem állunk készen.
Persze nem mindig vagyunk elég éberek.
Nem szeretünk élni a mostban, ahol a lélek készen áll a higgadt döntések meghozatalára.
Sokkal inkább szeretünk az érzelmeinkre hagyatkozni és hagyni önmagunkat az orrunktól fogva vezetni a múlt és a múltban elszenvedett sérelmek hatása által.

Közel egy éve - olyan tapasztalatban volt részem, amire egyáltalán nem álltam készen.
Még a lehetőséget sem hagytam meg magamnak, hogy valahonnan erőt merítsek és kisétáljak belőle.
Hagytam megtörténni a dolgokat és magamra egyáltalán nem figyelve, csakis azzal törödtem, hogy a mellettem élők, azok, akiknek tartozom, ne szenvedjenek semmiben hiányt.
Tévedtem.
Mert ugyan rövid távon megóvtam őket a csalódástól, de hosszú távon nekem törött bele a bicskám, ezáltal magammal rántva őket is.
Hiszen a szenvedés és fájdalom ideje alatt, a csalódások idejét követően - nekik kellett végignézni, elviselni fájdalmamat.

Akkor még azt hittem, hogy nincs erőm a nagy körforgás ellen cselekedni.
Ha szól a zene táncolni kell.
De ma már tudom, hogy ez nem így van.
Jogomban áll eldönteni, hogy mikor, kivel és mire táncolok.
És ha nem állok készen a táncra, egyszerűen kisétálhatok a helyzetből.
Mert egyedüli ember, akiért elszámolással tartozom, az Én vagyok.
Nem a másik, nem a mellettem élő, hanem Én. Egyedül én. Esetleg azon túl, a példákkal amit statuálok, a reakcióimmal, a viselkedésemmel, az attitűdömmel, a hozzáállásommal - ő vagy ők. De semmi esetre sem fordított felállásban.
Hogy sokszor ők, s csak azután esetleg én.

Ehhez persze kellett ez a tanúlság.
Amire valahogy sosem lehet elég kész az ember.
Mert vannak kapcsolatok, kialakulóban lévő viszonyok, ismerettségek, esetleges barátságok, amiket kerülni érdemes.
Esélyek a szenvedésre, a tanúlságra, a megtapasztalásra - de dönteni lehet ellenük is.
Nem kérem köszönöm, még nem állok készen.
És ha kell úgyis megtalálnak.
Ha tanulnom kell belőlük úgyis visszajönnek - akkor és ott, amikor szükségem lesz rájuk.

Szóval nem kell nekem mindenre illedelemből rábólintanom.
Nem kell nekem eljátszanom a strébert az élet esélyeivel szemben.
Lazsálhatok is.
Megpihenhetek is bűntetlenül.
Mert a köztudattal ellentétben kurvára nem igaz az-az állítás mely szerint vannak egyszeri esélyek az életben.
Körfogás van.
What goes around, comes around...
No panic!