2013. augusztus 11., vasárnap

Arról, amikor fejben dölnek el a csaták...

Van az a vicc ugye a nyuszikával, aki takarítani szeretne és elhatározza, hogy elmegy a medvéhez porszívót kérni. Már otthon elkezdi a morfondírozást, attól való félelmében, hogy a medve visszautasítja őt.
Egész úton arrafele húzza magát, hogy mire odaér és becsenget az elképedt medve arcába beleordítja:
- Tudod mit? Bazd meg a porszívódat!!!

Most őszintén?
Hányszor csesztetjük egymást ilyen viselkedéssel?
Hányszor várjuk el a másiktól, hogy olvasson a gondolatainkban?
És minél hosszabb ideje élünk együtt valakivel, vagy minél közelebb áll valaki hozzánk, annál erősebb az ez iránti vágyunk. Tönkretéve együttélésünket, kapcsolatainkat.
Vannak ilyen skizoid állapotok az együttélésben.
Hogy a másik, a melletted lévő lerendez veled ügyeket fejben és elvárja, hogy cselekedj. Mivel nem teszed, kiakad. Üvöltözni kezd, hogy ő mondta. Miközben nem...
Van így munkaviszonyban, párkapcsolatban, szülő-gyerek kapcsolatban és természetesen tanár-diák viszonyban.
Vannak főnökök, akik direkt olyan dolgokat kérnek számon, amit nem adtak ki feladatként. Fejben valószínű igen, de elfoglaltságuk miatt nem jutottak el a verbalizálás, a kimondás, a felkérés és a konkretizálás szintjére.
Szegény alkalmazott meg áll behúzott nyakkal, mert ugye nem illik azt mondani, hogy nem mondtad, nem kérted, mert a jó alkalmazott gondolatolvasó. Még azt is elköveti, amit ki sem osztottak rá. Mert szorgalmas.
A jó férj és jó feleség is ilyen.
Olvas a másik gondolataiban és ismeri a másik legrejtettebb vágyait is. A magáét nem, de a másikét igen...
Szar ügy.

Sokszor kapok fejmosást én is, és természetesen adok is azoknak, akikkel együtt élek.
Mert az ember nem tanul...

Főként idősekre jellemző ez.
Nem kér, hanem elvár.
Fejben megél, mert sokat van egyedül.
Majd jönnek a gyermekeim és az unókák. A gyermekeim eddig ülnek, ide mennek, ezt látogatják meg, ezt fogják mondani, így fognak viselkedni, ezt fogják kérni ebédre és én már előre tudni fogom...
Az unókák illedelmesek lesznek és csendesek. Átmennek a szomszédba, köszönnek engedik hogy agyonpuszilják őket, odatartják az arcukat, hogy a szomszédasszony összecsípkedje, megkérdezik, hogy hogy van az unókája és ha elmennek nyaralni képeslapot küldenek onnan az egész falunak.
S mivel mindez természetesen nem így történik kitör a kitudjahányadik világháború.
Összedöl a kártyavár. Elkezdődnek a sértegetések, a vádaskodások, a bezzegelések, a duzzogások és elromlik az a pár nap is, amit felhőtlenül együtt kellett volna tölteni.

Mert nem vagyunk marionettek.
Nem vagyunk mentalisták sem.
Az egoszűrőnk olyan szinten erős, hogy csak azt tesszük, amit mi szeretnénk, mi akarunk, amire vágyunk. Fogalmunk sincs a másikról.
Sokszor még magunkról sem.

Így hát, ha kell az a kibaszott porszívó - kérni kell.
Nem gondolkodni azon, hogy a másik milyen lépést tartogat, hanem kérni.
Meg kell tanulni tudatosítani, megfogalmazni, kiengedni és beengedni.
Mert elég volt a hasznavehetetlen konfliktusokból.
Nem?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése