Az utóbbi időben sorra születnek felismerések bennem arról, hogy mennyi mindent nem tudok.
Például - elérkeztem az életemnek egy olyan pontjára, ahol alig vannak barátaim.
Nem a kapcsolati hálommal van baj - mert vannak közeli rokonok, jó szomszédok, aranyos és lelkes ismerősök, testvérek, régi barátok, új haverek, jó kollegák, játszótéri beszélgetőtársak - de barátok kevesen.
Egy olyan életciklusból, ahol nagyon sok embert vallottam barátomnak - érkeztem el egy olyanba, ahol egy-két embernek tudom őszintén átnyújtani ezt a címet.
A barátság egy lélek, mely két testben lakózik - mondja Arisztolelész.
Akkor, kérdem én - hol vannak a barátaink?
Neked vannak?
Hajrá!
Akkor egyszerre sok lélek birtokossa is lehetsz.
Nekem egy van, egy szerencsétlen, elnyűtt, több helyen foltozott és lyukas, foszlott, bűzlő szar kis lelkem. Szét van ba...va.
Amikor átsepert rajta megannyi hurrikán - örültem, hogy maradt belőle valami.
Igyekeztem megőrizni az integritás látszatát, nem igazán osztozkodtam hát rajta.

Jelen életem főszereplői a családom tagjai.
Rájuk szentelem időm és energiáim javát.
Most ennek van itt az ideje.

Amikor menni kellett, mentem...

Ők nem a barátaim. Ők a családom…
Erőltetett és beteges lenne a lányomat barátnőként kezelni, terhelni a belső gondolataimmal, érzéseimmel, érzelmeimmel.
Még betegesebb lenne a fiammal barátkozni.
A férjem meg nem jó barát.
Férfi és nő között amúgy is vitatott a barátság.
Mit is mond Karinthy? Lehet-e barátság férfi és nő között, és ha igen, miért nem? ...
Na ezért.
Mi marad hát?
A remény.
Egy olyan nyugdíjas életről, ahol eljön az ideje a nagybarátkozásnak, a közös templomi kis kirándulásoknak, a feledhetetlen élményt biztosító szentmiséknek, a könyvtározásoknak, az időt nem ismerő hatalmas, felfedező sétáknak és a visszatalálásnak önmagamhoz.
Én ugyanis erre gyúrok.
Minden időszaknak megvan a maga szépsége.
A barát meg legjobb esetben is egy lehet.
Önmagam.
Mert amíg én és énke között tombol a diszharmónia - a többi csak erőltetett cím és túljátszott szerep.