2013. március 18., hétfő

amikor éppen nőiességem és énképem formálódott - egy számomra elég fontos, úgynevezett refenciaférfi azt mondta - hogy a szép hajad és a formás feneked tesz különlegessé. emiatt figyelnek fel rád az emberek. ekkor határoztam el, hogy ennél azért egy kicsit több szeretnék lenni. valahogy nem tudtam és tudok azonosulni a szép haj és aranyos idomok adta lehetőségekkel.
huszonévesként - talán elsők között a régióban - két évig hordtam 3 miliméteresen a frizurámat. praktikus volt, forradalmias, és minden üzenet benne volt amit a világ fele akartam közvetíteni.
mondanom sem kell, hogy akkoriban hány ember nem értett egyet velem - akik közül sokan megállítottak és elmondták ezt, sokaknak azonban csak a lehetőség maradt, hogy mindezt mögöttem konstatálják.

a fiam kereken öt hónapja menekül az ollótól.
több gyenge kísérlettel próbáltam magam alá gyűrni hajvágás céljából, de sikertelenül.
rettenetesen dús haja csapzottnak és rendezetlennek hat, ha elalussza.
tegnap ezer pontos ötletem támadt.
mondom - drágám - ha engeded, hogy megnyirjalak, kapsz valami nagyon különleges ajándékot.
nem,nem - mondja - az ajándékot vállalja, a hajvágást azt nem.
ho, ho - nem úgy van ez...
akkor sem...
és innen az ötlet.
mondom egy hajvágás egy hatalmas doboz fagyival ér fel.
mekkorával?
mondom és mutatom.
rendben.
az uram el fagyi után én neki a műveletnek.
szegénykémnek a türelme véges. egy ilyen procedúra eltart fél órát is. hiszen ha kézzel nyirom szépen el kell dolgozzam, ha meg géppel - azt minduntalan takarítani kell, hiszen a dús tincsei eldugasszák a gépet.

ma mondja, hogy édesanyám - nekem milyen jól esett, hogy ti nekem köszönhetően ehettetek fagyit és hogy ezt nekem megköszöntétek...
ezzel meg engem siratott meg.
egy érző léleknek nem lehet ellenállni.

és akkor a csattanó.
mire felkelnek én várom őket kopaszon.
bum...
Anna kiakad, hogy neki is pont ilyen kell.
Balázs meg őszintén elmondja, hogy reméli, hogy majd visszanő...
Anya, most éppen olyan vagy mint egy fiú...

érdekesek a hajjal kapcsolatos hitek és tévhitek. Balázst vallási szempontok mozgatták a hajnövelés irányába - ismeri Sámson történetét - remélte, hogy majd az ő hajában is erő lakózik és ha Krisztus hosszú hajú volt - ugyan kérlek - ez a minimum, hogy ő is az lehessen. utólag mondja, hogy eltakarta a fülét. zavarta - de a füle is zavarja.
szóval a másokhoz való hasonlítgatás már mag korunkból bennünk van.
mert itt a kutya sem mondta neki soha - hogy a füle nem kicsi.
különbenis gyerekkorban a fül mérete relatív. mert a fej hozzánőhet. nekem gyermekkoromban egyszer a fogam nőtt meg, utána nőtt hozzá a fejem. emlékszem, hogy még imádkoztam is azért, hogy gyorsabban nőjön a fejem.

és akkor a haj - mint a nőiesség szimbóluma..
édesanyám első reakciója az volt - hogy jajj fiam - egy újabb kopasz korszakod???
aztán meg - és a tekintélyed???
mondom milyen tekintélyem?
hát, most már szakember vagy, csak úgy akárhogy nem nézhetsz ki...

most akkor a felvarrt hajú prostinak még mindig nagyobb tekintélye van a társadalom szemében mint egy nonkonformista fehérnépnek - aki egyszer csak gy dönt, hogy megérett az egészre és kész.
ítélkezünk és ítéltetünk...
joggal és anélkül...
Lokodi Emőke volt a legaranyosabb: mi a Jóistennek bünteted magad???...- kérdezte.

ha már nem lesz ennyire hideg és bátran lehet vele flangálni - lesznek ennél cifrábbak is.
az emberek nem fogják vissza magukat ha a másik eltaposásáról van szó. szeretettel vagy anélkül - addig sem őket forgatják. ilyen ez...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése