2013. március 12., kedd

Jóformán ki sem hűlt a bellentyűzetem annak a gondolatsornak a megírása után, hogy a gyerekekre kell figyelnünk, tőlük kell tanulnunk - amikor ma, élesben, eredetiben - megmutatja a Jóisten, hogy az a gondolatmenetem sem volt túlzottan helyes.
Szokták mondani, hogy a gyerekeknél nincs kegyetlenebb.
Példa erre rengeteg van - saját életünkből, megfigyeléseinkbők, gyermekeink életéből, könyvekből, filmekből és a legújabb örületből - az internetes zaklatásból, amelyet fiataljaink élnek meg.

Itt a zaklatás címszónál megjegyzem, hogy annak idején, amikor én és a hozzám hasonlók voltunk védtelen fiatal lányok - pontosan ugyanennyi veszélynek voltunk kitéve. Rengeteg lett hírtelen az exhibicionista - akkoriban élték fénykorukat a szexfilmek - mindenkinek valahol le kellett eresztenie a fáradt gőzt, megszámlálhatatlanul sok volt a pedofil és az erőszakoskodó, szexuális zaklató. Én magam még olyant is megéltem 13 évesen, hogy a másik szerencsétlen - a város akkori egyik legnagyobb menője - egy fürdőruhát és a kurvái között a legjobb helyet ajánlotta fel a szüzességemért. 
Azóta is gyakran látom az akkori első számú konzumnőjét. Mára már anya. Soha nincs férfi mellette, de mindene megvan. Örülök, hogy rendeződtek a dolgai. Remélem a lelkében is rend van. Mert bennem nem lenne. Ezért is állok rosszul például fürdőruha szempontjából is.

És akkor a gyerekek.
Tudnak rettenetesek lenni.
De sokakkal ellentétben - én sajnos nem a gyerekeknek tulajdonítom ennek a megnyilvánulási formának a forrását. Hanem a szülőnek, pedagógusnak, nagyszülőnek és minden olyan referencia-személynek a gyerek életében, akinek megálljt kellene parancsolnia és túlzottan elfoglalt ehhez.

Az én életemben azoknak az embereknek a köre, akiket igazán közel engedek magamhoz és akikbe megbízom, egyre szűkül. Nem tudtam még azonosítani, hogy életkori sajátosságról lenne e szó vagy egyfajta igényről - a csend fele.
És azt hiszem ez utóbbi. Valahogy - összhangban, utasítások nélkül is kezdünk lemondani arról, hogy megfeleljünk és fel akarjuk venni a lépést a világgal.
Nincs értelme.

Ma felbosszantott egy gyerek gyűlölete. A kicsinyes és ravasz felnőttet láttam benne. Elborzasztott.
És akkor mondom az enyéimnek, hogy drágáim be csodálatos, hogy vagyunk egymásnak. Hiszen úgy elegem van a gyűlöletből...
Mire megszólal a lányomból egy több ezer éves kollektív tapasztalat - ugyan anya...tedd már túl magad ezen. a világ márcsak ilyen...
És a legborzasztóbb, hogy igaza van. És ezt már ő is tudja. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése