Hajlamosak vagyunk azt hinni és eme tévhitünket fennhangon hirdetni a végvárakon - hogy bezzeg a szüleinknek, nagyszüleinknek - és általában véve a minket megelőző mindenkoron élt embereknek sokkal de sokkal könnyebb volt, mint nekünk.

Könnyebb is, meg nem is, ugyebár - attól függ, hogy honnan is ragadjuk fülön a problémát.
Mert - próbálna meg csak a Ponta kormány kanadót kérni a mai fiatal házasoktól - azt hiszem méltán kiverné a biztosítékot vele minden egyes vadházasságban, választott vagy kényszer-gyermektelenségben, szingliben, semmiben és valamiben élő fiatalban. És akkor a sok második vagy hetedik egyetemet, éppen mesteriző vagy már doktoráló fiatalról nem is beszéltem - akik ebben a furcsa világban szüleik segítségére és támogatására szorulnak egy olyan életkorban - ami nem is olyan régen, már az élet derekának számított.

Itt van a fogyasztás. Nagy kérdés ugye. Van itt minden mi szem szájnak ingere, sőt rendszerint azon felül.
Igazi jó törvény - és megfontolandó, követendő iránytű - hogy éhesen soha ne menj vásárolni. A kommunizmusban bezzeg nem csepegett a nyálad az egymás mellett sorakozó halkonzervek láttára. Hiszen csak ez volt a kínálat a legtöbb üzletben. Ott úgy mehettél vásárolni, ha osztottak. A pénzed úgy és arra jutott amire akartad - hiszen nem igazán volt olyan dolog, amire költeni lehetett. Így maradt belőle arra, ami valóban lényeges vagy ha úgy tetszik nélkülözhetetlen volt a túléléshez. És vásárolhattál könyveket, házat, szőnyeget, sőt tehettél a CEC-be és elmehettél megismerni ezt a gyönyörű szép országot - jobb híján, hiszen a határokat fegyveres erők őrizték. Mégis - aki akart, kijutott. Éppen, mint ma. Csak a harc neme volt más. Ma azért kell harcolnod - hogy összegyűjtsd a pénzt a kijutásra. Akkoriban meg volt zsé - csak nem lehetett egyenes úton haladni a célirány fele. Vagy a mezei út, vagy a lekenés maradt. De kiút, az mindig volt, van és marad.

De itt vannak a játékok.
Nagyanyáink, szüleink majd testvéreink játéka - négy generációnál kevesebbet nem is szolgált. A ruha amit megvettek vagy megvarrtak, varrattak - szintén többeket szolgált. Míg ma - a gyerekeink játékainak fele már fél órán belül szemét - ruháink, bármily márkásak is, már a második mosásánál szakadnak, foszlanak és ételeink - talán a tartósítok dacára - penészednek és romlanak. Bezzeg a nagyanyáink kenyere - ötödnap is omlós volt.

Éppen így él a lelkünk is. Inségben. Kapcsolataink - sivatagi szomjúságban. Életünk - tartalmatlan céltalanságban. Gyermekeink - derutált, útjukat vesztett felnőttek arctalan tömegei között.
Valamit tenni kell.
És nem globálisan...

Minden változás belőled kell hogy elinduljon.
Bentről kifele.
Lentről felfele.
Egyéntől a globális fele.
Így fog egy fecske hírnőke lenni a nagy nyárnak. Amikor az ember végre képes lesz nemet mondani az igának - márkától, színtől és dizájntól független. Mert az iga, az már csak iga marad...