Tudod...a gyermeknevelés kicsit olyan, mintha kapnál egy ingyen esélyt, egy második esélyt arra, hogy közvetetten szembenézz az élet nagy traumáival, problémáival, gondjaival - és ezáltal, a sajátoddal is - a születés pillanatától, ameddig a kegyelem tart.

Soha azelőtt olyan emlékdömpingben, mint amióta gyeremekeket nevelek nem volt részem. Amíg csecsemők voltak - bejöttek színek, hangok, érzések, szagok - azaz zömében olyan emlékképek, flashback-ek, amik akkoriban ragadták meg érzékszerveimet. Manapság már egyre összetettebb a dolog. Ha Anna küzd valamivel - a kisiskolás - nem jól elpakolt dolgaimmal szembesülök, ha meg Balázs - akkor az ovis emlékeim törnek rám.

De itt van a párkapcsolat. Ahogy vénülünk egyre kevesebbet esszük egymást - ezek helyét átveszik a kulináris élvezetek. Ha vitatkozunk - az rendszerint szivatás, ha meg veszekedünk az rendszerint egy ordítás - ami kifullad a basszamaztakurvamidenitazemberénekmármáma. De a gyerköcök nem szeretik a hangoskodást. Régebben nem fejezhettük ki büntetés nélkül egymás iránti szeretetetünket. Ha ölelkeztünk - erőszakkal választottak szét. Mára már külön igényük van erre - anya megkérhetlek hogy puszillozzatok egyet... És akkor műsor van, közkívánatra, és eleve sikerre ítélve.

Balázs fiam - hát ő, most van abban az időszakában, hogy felismerte - az élet egy katasztrófálisan hálátlan műfaj. Szembesülnie kellett - a vonzás és taszítás törvényével - a választok és választanak szabályrendszerével, a több vagy, több vagyok problematikájával és a több talentumot szeretnék, hogy érvényesüljek örök vágyával.

Sírva megyünk oviba - ahol a nagyobb barátok - ha olyan ponthoz jutnak el a feladatvégézben, ahol érződik az életkori sajátosságokbeli különbség - ezt nem rejtik véka alá.

Anya...én ilyenkor elmegyek onnan. Hogy ne bántsanak. És akkor máshoz csatlakozom. És azok megkérdik, hogy leszünk örök barátok? És én azt mondom igen. Miközben, hazudok. De ők ezt nem tudják. És olyankor nekem nagyon fáj - itt bent... - mutat a lelkére a kicsi kövér kezével.

Mint anya(tigris) - megóvnám mindentől. De a konfliktusok, a szembesülések, a kompromisszumok és a megoldások kellenek. És ő kell keresztülmenjen ezeken a fájdalmas és számára világrengető tapasztalatokon. Tudom, hogy szenved - és a legrosszabb az, hogy végig kell néznem.

Mondom ma hazafele a Jóistennek - hogy talán életemben először megértettelek. Te azért adtad meg számunkra a gyermeknemzés kegyelmét, hogy közelebb kerüljünk a Te megértésedhez. Itt van ez 2 a kölyök - akiket jobban szeretek mindennél. Általuk tanultam meg önmagamat is elfogadni. És akkor szenvednek, mint a kutya - és nem avatkozhatom bele. Mert tanulniuk kell belőle. Fel kell készülniük az életre, általa.
Csak annyit tehetek meg, hogy állandóan jelen vagyok és vigasztalok, esetleg segítek kibogozni, de nem tanácsolok. Az én megoldásaim - csak az én problémáimhoz kulcsok. Az övékéhez nem. Azokat éppen most keresgélik elő. És eljön majd a pillanat - amikor megtalálják az egészet és elkezdik tudni használni is őket. De ez csak akkor lehetséges - ha most háttérbe vonulok. Nem oldok meg, nem mondom meg a tuttit - hanem csak egyszerűen jelen vagyok.
Csendben....
Hát van ennél nagyobb kihívás?