Közeledik a szivem szerinti legszebb, legnagyobb és legmélyebb mondanivalóval bíró ünnepe, a Húsvét. Amíg nem kezdtem el kutakodni a misztréiumok iránt - számomra is csak ennyi volt, mint sok más ember számára - sátoros ünnep és kegyetlen hétfő, amikor akarva-akaratlan bent kellett ülni a házban és várni kellett az öntözőket.

Pénteken - a vallásórásokkal szóba került természetszerűleg virágvasárnap illetve Nagypéntek és Húsvét. Benne van a gyermekekben ez a felső réteg - amit az imént írtam le. A sonka, tojás, nyuszi, locsolás. Hogy ez alatt mi van - nos elő kell csalogatni. Ahhoz, hogy előjöjjön - át kell éljék a virágvasárnapi örömet és tisztelgést az előtt a csodálatos Megváltó előtt, akit kis időre rá, ugyanazok az emberek elítélnek, megkínoznak majd keresztrefeszítenek és megölnek. A kicsiknél igyekszem óvatosabbnak lenni. A nagyoknál már nem fogtam vissza magam. Főként azért sem - mert kikérdezésre automatikusan hadarták a Hiszekegyet. Mondom, magyarázom, élem - gyerekek - Nagypéntek, keresztrefeszítés, Krisztus meghal. Ártatlanúl, szeretetből, értünk - úgy, hogy közben ereje és hatalma lenne mindent és mindenkit szétmorzsolni. De szenved, mert győzeledelmeskedni akar a bűneink felett. És a meghalnál - ösztönszerűen rácsapok az asztalra. A mély, feszűlt csendben akkorát csattan a tenyerem az asztalon, hogy a gyerekek felszisszennek. Talán életükben először jutnak közel a misztériumhoz...

Ma belenéztünk a Passióba. Én bögök. Én mindig bögök - ha a csigát eltapossa véletlenül egy figyelmetlen járókellő, akkor is, mert szerintem a csigát is várja valaki haza... Szóval az én bögésem reakció - az nem is releváns. De a gyerekeké annál inkább. Feszűlten figyelnek. Talán nem is lélegzenek. Balázs még a kicsi fejét is elfordítja, hogy jobban lássa Krisztus szemeit, tekintetét.
Látniuk kell, érezniük kell, mert ez a legfontosabb tanítás az életben. Minden más ennek alá van rendelve.
Ne csak locsolás legyen az ünnep. Mert ma már az is elmaradóban van.

Amikor én gyermek majd fiatal voltam ez töltött ki mindent.
Tömegesen jöttek a srácok. Bandák érkeztek - egymás utániságban - legkevesebb ötön, de volt amikor egyszerre tizenöt, húsz fiatal is betódult a szobába.
Minimum hetven tojást festettünk minden esztendőben és volt, hogy délután újakat kellett festeni. Tizenegykor meg lekapcsoltuk a villanyokat és elcsendesültünk, hogy éjjeli egy fele abbamaradjon a járkálás és végre le tudjunk pihenni egy kimerítő nap után. Másnap rendszerint az iskolában folytatódott.

Vagy a testvéreim. Emlékszem, hogy listákat írtak.
Már március elején elkezdték, hogy ki ne felejtsenek senkit.
Majd a nevek felsorolása után jött a negyedelés. Ki hol lakik - aszerint is felosztották. Délelőtt a távoliakat, majd délután hazafele közeledve, míg az esti órára a szeretők, potenciális szeretők kerültek.
Hol vannak már azok az ünnepek???
Hol van mára már az ünnepi kedvünk? Ejsze a nyuszi vitte el, mert kedve senkinek nem maradt erre.

Balázzsal ma verseket olvastunk a locsoló könyvecskénkből.
Azért ajánlott ilyen korán elkezdeni, mert Balázsnak minden vers elnyeri a tetszését.
Ahány hely, annyiféle verset mondok... - dönti el meggondolatlanúl.
Szóval lesz mit gyurjunk vaze a héten - de péntek a Passióé. Majd reményeim szerint az egész kicsi életük - mert ez, mindennél fontosabb. Mindennél!