2013. március 4., hétfő

Tizenévesen volt egy házaspár - gyermektelenek - akiknek bonyolúlt okok miatt elkezdtem látogatni igen nagy gyakorisággal a házukat. Minden egyes látogatás bennebb vitt a csodálkozás birodalma fele.
Tudniillik ez egy olyan vegytiszta házaság volt, ahol a férfi - Férfi volt és a nő az Nő. Én ilyent addig el még testközelből nem láttam. Egy-egy film felcsillantotta előttem a gondolat merészségét - de ez nagyon más volt, mert élőben ment.

A nő minden nap délig dolgozott. Kettőkor hazament és lepihent, mert elfáradt. Mire felébredt - öt óra fele érkezett meg a férje a munkából. Aki segített neki mindenben - főzésben, mosásban, takarításban, számlák fizetésében, bevásárlásban, ház körüli teendőkben. A nő gyakran lett rosszul. Gyengeségre panaszkodott, szédülésre, fejfájásra, nyugtalanságra, kóros fáradtságra.

Az orvosok nem tudtak megállapítani semmit.
De a férje annál inkább.
Ő hitt neki és bízott benne.
Ilyenkor leültette vagy lefektette, vizet vitt neki, simogatta a homlokát, minden munkát elvégzett helyette, kiszolgálta és valami kedves figyelmességgel meglepte. Leszaladt és megvette kedvenc sütijét, megfőzte kedvenc ételét vacsorára és gyengéd volt hozzá meg elmondhatatlanul figyelmes.

Bennem valahogy mindig megszólalt a vészcsengő.
Furcsák voltak számomra és érthetetlenek ezek a semmiből jött és ugyanúgy elpárolgó rosszullétek.
Mintha valami varázslat idézné elő és varázsszóra is tünne el.
Csodálkozva és szájtátva figyeltem mi történik.
Megértettem de képtelen voltam magamnak megmagyarázni - nem, hogy elméletemmel mást is meggyőzhessek.

Évekkel késöbb jöttem rá a dolgok nyitjára, amikor lélektant kezdtem tanulni.
Ez a játék - házasságuk alappillére volt.
Egy jól működő és ártatlan játszma.
Amikor kiégtek, ellaposodtak, belefáradtak - hol egyikük, hol másikuk jelére - beindították kedvenc játszmájukat. Hogy a nő rosszul lett. Nyilván nem volt ennek szervi oka - nem hiába nem tudtak felfedezni semmi kézzel fogható rendellenességet az orvosok. De ez őket nem zavarta meg túlzottan. Jó lett volna a bizonyítvány, de mivel nem sikerült beszerezni - felírták az inkompetencia és felületesség számlájára - Ezek az orvosok ... címen.
Szóval - a nő bedobta a gyenge vagyok és beteg szerepet. Mire a férfi - hagyd drágám én majd megvédelek társzereppel válaszolt.
És imádták játszani.
Képesek lettek volna szemrebbenés nélkül kicsinálni azt, aki ebbe belerondít.

Ma is élnek - nagyon boldogan.
Az asszony többször kapja rosszulléten magán - nyilván, nem könnyű megöregedni. Miközben olyan egészséges, hogy robban szét mint egy nagy piros alma.
A férfi is daliás még. Öregember nem vénember.
Nekik ez a titkuk.
Valami olyasmi van a birtokukban - ami nem mindenkinek adatik meg.
Csak az egészen kiváltságosoknak.
Egy olyan világban, ahol már egyáltalán nem divat gyengének lenni és ellesettnek vagy a másik részről lovagiasnak és bátornak.

Én sem tudom hogy kell.
Anyum egyben volt férfi és nő.
Anya és Apa.
Soha nem volt gyenge és beteg. Ha meg igen megrázta magát és azt mondta - le van szarva, úgysem érdekel senkit fiam...
Mai napig elkacagjuk - hogy gyermekként ha bedobtuk neki a fáj a hasam ma inkább nem mennék suliba... monodrámát - lerántotta rólunk a takarót és elkiáltotta magát: ebben a kurva házban senki sem beteg, mert nem engedheti meg magának. Fontosabb a kötelesség.
Mire elhangzott - már megmosakodva, kifésülködve álltunk vigyázba - arra sem emlékezve, hogy miért is akartunk otthon maradni.
Ez a mi játszmánk. Punktum.

És a gyermekekkel folytatom.
Ha kezdik elengedni magukat - rögtön bepörgetem - pattognak az utasítások, hipp-hopp helyre kell jönni, nincs lazsálás meg egyebek.
Anna ő hozott valamit dédnagyanyja nőiességéből és elesettségéből.
A baj az, hogy az én nagymám is annyira okos volt, hogy fegyvernek használta fel mindezt a világ ellen. Mert kurvára nem volt elesett. Inkább veszélyesen rafinált. Azt vett le a lábáról akit csak akart.
Anna néha eljátsza a nőt.
Végignyúlik a kanapén. Elgyengül. Elsápad. Gyöngyöző homlokára teszi megfáradt kezét és sóhajt. Ilyenkor a férfiak - kutyapozícióban hevernek a lábai előtt és várják nagylelkű utasításait.
Én meg el-elrikkantom magam - szobrocskát az Oscar jelőlt színésznőnek ezért a remek alakításért.
Mire ő: Oh te anya, mindent elrontasz. Pedig épp kezdtem beleélni magam.
Na ennyi...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése