A napokban
megtörtént bennem a nagy felismerés – az aha élmény, a rugalmasságról...
Ugyebár, ha egy jó munkahelyre pályázol és
éppen az önéletrajzodat tuningolod – kihagyhatatlan kelléke a pozitív
tulajdonságaidnak a rugalmasság. Mit jelent ez? Semmit többet – mint, hogy te
alapjaiban véve egy betokosodott és fölöttébb merev ember vagy így negyven fele
– aki képes az első hetekben eljátszani a mosolygos rugalmasság típussának
megtestesítőjét – de aztán, ha majd kezdesz győkeret ereszteni – kiakadsz attól,
ha valami last minute munkát akasztanak a nyakadba még tegnapi határidővel.
Amikor az első
pszichológusi állásomat töltöttem be – rengeteg ilyen határidős és utolsó
percben szakadt ránk az ég - melónk volt, hiszen egy projekt keretén belül
alkalmaztak. Nagyon nehezen szoktam. Én alapvetően egy rendszeres, kényszeres,
alapos és megfontolt munkaerő vagyok, aki utálom a last minute helyzeteket –
amik nem teszik számomra lehetővé a be- és kimosakodást egy-egy helyzetből,
emberből, munkából, tapasztalatból, tanúlságból.
Itt aztán
megtanultam rugalmasnak lenni. De a stressz megevett. Hogy voltak napok, amikor
orrvérzésig túlorázni kellett – aztán meg jöttek napok, amikor mindennel
lehetett foglalkozni – ami elmaradt vagy be sem jött, mert egyszerűen nem volt
meló. De a 8 óra az szigóruan 8 óra maradt. Kommunista előjelű helyzetek,
amiket végképp nem tudok feldolgozni.
Én akkor vagyok egészséges, ha használom magam
és használnak. Ha szabadidőm van – mindig hülyeségekkel foglalkozom.
Itt jut eszembe az
a borányos helyzet, amikor a szerzetrend, amihez tartoztam – a noviciátus
elkezdése előtt elküldött néhány rendházba – hogy magamba szálljak, tisztuljak,
elmélkedjek – magyarul – meditáljak és semmittevészkedjek naphosszat, amihez én
nem értek.
Első nap ment ahogy
ment. Sóhajtottam nagyokat – nem kaptam a helyem – no tv, no phone, no
internet, no communication – just you and yourself.... Délután előbújtak az
ördögök is belőlem. Mind a 77. Éjjel egy szemhúnyásnyit sem aludtam. Másnap reggel
felkeltem 6 órakkor – kitakarítottam a pincét, 2 garázst, közben mostam és
főztem 5 személyre, majd kivasaltam egy tonna ruhát és ágyneműt – beleértve a
fehérneműket is.... mer, az unalom öl. Aztán délután hatra – mire megjöttek a
feletteseim – a lakást is kinyaltam.
Szárnyakat kaptak. Azon
a héten még meszeltünk, lomtalanítottunk, uszódába jártunk, és egyszer moziba
is – közben persze megmaradtak a szentmisék és az aktív imaélet. Csak mintha
minden kicsit életre is kelt volna, ami addig csipkerózsikaálmot aludt...
Visszatérve a
rugalmasságra – a mostani munkám ennek a megtestesítője.
Első években
felismerte bennem a csodálatos munkaadóm – hogy bármennyire tiltakozom is, én
ennek a típusnak vagyok a megtestesítője. Rugalmasság és spontaneitás. Utolsó percekben
kapok furcsábbnál furcsább megbízásokat tegnapi határidőkkel. És megy, és nem
is rosszul.
Mert rájöttem a
titkára: nem szabad gondolkodni. Cselekedni kell. Csak úgy hóbelebalázs
módjára. Itt ugyanis az idő a gyilkos. És a gondolkodásnak időre van szüksége. És
ha ideje van – előcsalogattja jóbarátját a pánikot. Aki elszív minden egyes le
nem kötött energiát – ezáltal meggátolva téged az eredményes munkavégzéstől.
Így hát manapság 2
alappillére van a munkámnak:
-
a megondolatlanság
-
és a humor.
Miközben jó
nagyokat heherészek – ellátom a világ baját. Kívűlről azt hinnéd, komolytalan
vagyok – de nem, csak egy jó stratégia – amit csak promoválni tudok.
És igen – hiszem,
hogy a káoszban is van egy hatalmas és csak felülről látható rendszer. Nézz magadra,
nézz magadba és nézz a világra. Káosz kint, káosz bent – de mégis minden
működik, hiszen működnie kell.
Szóval
no para...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése