2012. november 25., vasárnap


A napokban megtörtént bennem a nagy felismerés – az aha élmény, a rugalmasságról...

 Ugyebár, ha egy jó munkahelyre pályázol és éppen az önéletrajzodat tuningolod – kihagyhatatlan kelléke a pozitív tulajdonságaidnak a rugalmasság. Mit jelent ez? Semmit többet – mint, hogy te alapjaiban véve egy betokosodott és fölöttébb merev ember vagy így negyven fele – aki képes az első hetekben eljátszani a mosolygos rugalmasság típussának megtestesítőjét – de aztán, ha majd kezdesz győkeret ereszteni – kiakadsz attól, ha valami last minute munkát akasztanak a nyakadba még tegnapi határidővel.

Amikor az első pszichológusi állásomat töltöttem be – rengeteg ilyen határidős és utolsó percben szakadt ránk az ég - melónk volt, hiszen egy projekt keretén belül alkalmaztak. Nagyon nehezen szoktam. Én alapvetően egy rendszeres, kényszeres, alapos és megfontolt munkaerő vagyok, aki utálom a last minute helyzeteket – amik nem teszik számomra lehetővé a be- és kimosakodást egy-egy helyzetből, emberből, munkából, tapasztalatból, tanúlságból.
Itt aztán megtanultam rugalmasnak lenni. De a stressz megevett. Hogy voltak napok, amikor orrvérzésig túlorázni kellett – aztán meg jöttek napok, amikor mindennel lehetett foglalkozni – ami elmaradt vagy be sem jött, mert egyszerűen nem volt meló. De a 8 óra az szigóruan 8 óra maradt. Kommunista előjelű helyzetek, amiket végképp nem tudok feldolgozni.
 Én akkor vagyok egészséges, ha használom magam és használnak. Ha szabadidőm van – mindig hülyeségekkel foglalkozom.

Itt jut eszembe az a borányos helyzet, amikor a szerzetrend, amihez tartoztam – a noviciátus elkezdése előtt elküldött néhány rendházba – hogy magamba szálljak, tisztuljak, elmélkedjek – magyarul – meditáljak és semmittevészkedjek naphosszat, amihez én nem értek.
Első nap ment ahogy ment. Sóhajtottam nagyokat – nem kaptam a helyem – no tv, no phone, no internet, no communication – just you and yourself.... Délután előbújtak az ördögök is belőlem. Mind a 77. Éjjel egy szemhúnyásnyit sem aludtam. Másnap reggel felkeltem 6 órakkor – kitakarítottam a pincét, 2 garázst, közben mostam és főztem 5 személyre, majd kivasaltam egy tonna ruhát és ágyneműt – beleértve a fehérneműket is.... mer, az unalom öl. Aztán délután hatra – mire megjöttek a feletteseim – a lakást is kinyaltam.
Szárnyakat kaptak. Azon a héten még meszeltünk, lomtalanítottunk, uszódába jártunk, és egyszer moziba is – közben persze megmaradtak a szentmisék és az aktív imaélet. Csak mintha minden kicsit életre is kelt volna, ami addig csipkerózsikaálmot aludt...

Visszatérve a rugalmasságra – a mostani munkám ennek a megtestesítője.
Első években felismerte bennem a csodálatos munkaadóm – hogy bármennyire tiltakozom is, én ennek a típusnak vagyok a megtestesítője. Rugalmasság és spontaneitás. Utolsó percekben kapok furcsábbnál furcsább megbízásokat tegnapi határidőkkel. És megy, és nem is rosszul.
Mert rájöttem a titkára: nem szabad gondolkodni. Cselekedni kell. Csak úgy hóbelebalázs módjára. Itt ugyanis az idő a gyilkos. És a gondolkodásnak időre van szüksége. És ha ideje van – előcsalogattja jóbarátját a pánikot. Aki elszív minden egyes le nem kötött energiát – ezáltal meggátolva téged az eredményes munkavégzéstől.

Így hát manapság 2 alappillére van a munkámnak:
-         a megondolatlanság
-         és a humor.
Miközben jó nagyokat heherészek – ellátom a világ baját. Kívűlről azt hinnéd, komolytalan vagyok – de nem, csak egy jó stratégia – amit csak promoválni tudok.
És igen – hiszem, hogy a káoszban is van egy hatalmas és csak felülről látható rendszer. Nézz magadra, nézz magadba és nézz a világra. Káosz kint, káosz bent – de mégis minden működik, hiszen működnie kell.
Szóval no para...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése