Gyermekkoromban rengeteget jártunk kirándulni. Télen-nyáron.

A tél a Felix fürdő ideje volt, ahol minusz húszban, sapkában és vizibugyiban szaladgáltunk egyik termálmedencéből a másikba. A szüleimnek hatalmas társasága volt. Rendszerint 6-8 család utazott együtt, minden családban volt minimum 3 gyerek, de olyan is volt, ahol szomszédgyerekestől és udvarlostól mindenestől kijött a 7 gyerek is.

Egy szobában hozzávetőlegesen 1o személy aludt. Egymás hegyén hátán. Soha nem lehetett unatkozni vagy vitatkozni.

Hangosan ment a magyar adás – hisz ez volt a lényeg a meleg vizű medencék mellett, valamint az állandó kacagás. Senkinek nem hiányzott semmi. Szilveszter éjjel mindenki beöltözött. A férfiak spiccesen nőnek, a nők még spicsebben férfinek – voltak parókák, bajuszok, álszakállak. És a hotel alkalmazottai soha nem tudták, hogy ki kinek a gyermeke, felesége, férje, anyja – mert mindenki együtt volt.

Nyáron Tamásira vagy Május 1re utaztunk. Szintén termál vizű medencék, rengeteg liba, sok házipálinka, nagy társaság és magyar adás. Itt lehetett nézni a F1-t is. Mindenki űvőltött – akkoriban Sennanak, Piquetnek, Bergernek és Prostnak drukkoltunk. Micsoda idők...

 Nem lehetett külföldre menni – olyan helyre húzódtunk, ahol magyarul beszéltek, és ahol otthon érezhettük magunkat.

Minden évben ugyanazok a családok jöttek vissza – Kolozsvárról, Aradról, Vásárhelyről. Kialakultak nagy szerelmek és vonzalmak – volt minden, de legfőbbképpen ott voltunk mi egymásnak.

Rengeteg a sztori...

Ma már utazni lehet külföldre is. Sőt nem lehet – hanem szinte kötelező. Milyen vakáció az ugyebár, amit az országodban töltesz? Ugyan már... az a nyugdíjasoknak való. Mondja a trend. A világ azért van, hogy felfedezd. Tedd meg, tipord le, törj rá, ha nem élvezed is, menj, mert divat.

A nyelvtudással nem állunk ugyan túl jól, de menni kell.

Tudok olyan családokról, akik bejárták a fél világot – egy kukk idegennyelv tudás nélkül. Hazajövet a sok(k) szuvenír és fénykép mellett – 2 fontos szóval gazdagodtak – water (soda) és please. One water please...

És tudok olyan nőről, aki 3 alkalommal járta meg az Egyesült Államokat, egyedül. A reptéren kisebb galibát okozva ugyan – és az ételt NO HAMM HAMM felkiáltással utasítva vissza – de megjárta... Nos rá, nem ragadt sem water, sem please – de fogadkozik, hogy tudat alatt vágja az angolt – persze az amerikai angolt.

De végeredményben – kérdem én – mi is kell tulajdonképpen a jó vakációhoz? Mert a régiek nagyon tudták – mi lassan elfelejtjük...

-         jó hamm hamm

-         jó és lehetőleg nagy társaság – big band

-         water – ebből tűzes és tiszta legyen, mert nem árthat meg, a hiánya gyakrabban okoz fájdalmat és allergiás kiütéseket

-         medence mindenképp – one small pool

-         magyar adás – na az kell

-         és sok gyermek – ugyanis ők kacagnak

Itt a szilveszter.

Az óesztendő búcsúztatásával és az új kezdetével – akaratlanul is beköltözik a lelkedbe egy fajta megmagyarázhatatlan szomorúság. Halál...

            A január 1 számomra egyenesen kirminális. Zárva az emberek, üzletek, szürke hangulat, szürke táj – és ha ehhez társul a szokások újévi koncert délutánra – ellenállhatatlan késztetést érzek az öngyilkosságra.

De ha gyermek van és társaság – tompul a fájdalom. Zajlik (tovább) az élet -  lüktetnek a gyerekek – és lassan-lassan visszahoznak beléd mindent, amit a lezárt esztendő erőszakkal el akart vinni.