Ma – három gyereket vettem ki az oviból – kettő helyett. Nem nagy űgy – mondhatnád, mire én rádordítanék – jajj, ne beszélj, már hogyne volna. Van az a stupid mondás – hogy ahol két száj eszik, ott jut a harmadiknak is – meg hogy csak egy pohár víz pluszban...

De nem. Komoly kihívás. A kislány akit kivettem, fiam ovistársa, szomszéd, pajtás, játszótárs és hát csak neked mondom és csak most – szellemi vezetőm. Rosszúl áll ugyanis a hirtelen harag és agresszió kérdésköreiben – akárcsak én, de például jeleskedik a nyugalom, béke, relaxációs tecnikák, tánc, evés, ízek élvezete, önelfogadás, nevetés, öröm és boldogság területén.

Együtt indultunk el a játszótérre.

A játszótérhez amúgy is szem kell. Kifinomúlt, szülői szem. Másként nem megy. Egy halmaz gyerekből ugyanis fogalmad sincs, hogy melyik éppen a tied. És ha eggyel mész, az még ok, de ha egyenessel kettővel vagy ne adj Isten hárommal – és az a három mindjárt kilencfele fut, na az már komoly megpróbáltatás.

Egy anya valahonnan – szagból, ösztönből, szem és látás kifinomúltságából meg sok egyéb apróságból tudja vagy sejti hogy éppen merre keresse a saját gyerekét. A kislányra nem volt meg a szemem a gyermekrengetegben. Volt ötven gyerek – zaj, kacagás, vadulás, és azon kaptam magam – hogy folyamatosan számolok. Egy, kettő, három...

Megint

Egy, kettő, három...

Egy óra múlva már olyan fáradt voltam, hogy azt hittem eldölök – amikor egy román fiatal anyuka jön egy aranyos, páratlanúl édes kisfiúval. Megcsodálom, dícsérem. Kiveszi a totyogó kis bakarsznyi emberkét a babakocsiból – aki a szabadságot megérezve elszalad kiáltva_ helló világ... – mire anyuka aggodalmasan utánakiált:

Dante – hai inapoi.

Azt hittem rosszul hallok.

Elfelejtettem, hogy egy, kettő meg három.

Csak egy dolog érdekelt, hogy a büdös lóf...ba lehetett ezzel a gyerekkel ilyen mélységesen kib...ni?

Ugyanis én, ízig-vérig nő – egy olyan pasival sem tudnék lelkiismeretfurdalás nélkül henteregni, akit úgy hívnak, hogy DANTE, SHAKESPEARE vagy JEZUS.

Ezek a nevek copyright alatt vannak. Most már legyünk őszinték...

Még hogy Dante...

Szívás.