mindenhol jó de a legjobb máshol ...
Karinthy Frigyes

Amikor visszagondolok azokra az időkre, amikor nekem a legjobb volt – az-az Isteni teljességben volt.
Életemnek volt egy csodálatos pár éve, amikor minden egyes napomnak szinte egészét a belső útak keresésére szenteltem. Hatalmas volt bennem a fejlődés, a megtalálás, a felfedezés iránti vágy, és teljes mértékben tudtam azonosulni annak az indián törzsfőnőknek a mondásával, mi szerint a Krisztussal való találkozásból éppen úgy lehet töltödni, mint a Nap fényéből. Egyszerű a képlet – csak kitárulkozol és töltödsz.
Ebben az időben találkoztam a jeszuitákkal és tanaikkal. Fantasztikus változásokat hozott addigi életszemléletemben. Minden percet sajnáltam, amit az alvás rabolt el tőlem, annyira szomjas voltam a töltekezésre.
Ebben az időben tanultam meg azt is, hogy mit jelent a MOSTban élni. Idő és tér nélkül. Csak úgy a mostban.
Azóta – hogy bővűltek a szerepeim, hogy sok más rabolja el az időmet – ismét térben és időben vagyok, egyre kevesebbet a mostban.
De él bennem a vágy a visszatérésre.
Tervezgetem, hogy ha már nem kell beszámíthatónak lennem – ha repülhetek anélkül, hogy elmulasztanám véghezvinni valakiért vagy valakikért felelős tetteimet – ismét a mostért leszek.
Számomra valahogy összeférhetetlen ugyanis a társadalmi kötelezettség és annak teljesítése, az igazi élettel és annak értelmével. Ugyanis vagy bolond vagyok – és akkor nagyon de nagyon bolond vagyok, vagy felelősségteljes – és akkor nem lehetek bolond.
Kár - és utópisztikus kis remény lenne azt hinni, hogy a társadalom egyszer csak képes lenne feladni merev és beszűkűlt valóját, az igazi szabadságért. Pedig megérné. Nem gondolom hogy összeomlana valami. És ha igen, az csak olyan dolog lenne, amit megérné feloszlatni.
A szerelem is akkor lesz keserű, ha már meg kell szünnünk bolondnak lenni. Ha vállaljuk a merevséget, a beszűkűlést, az időkereteket – mert a szerelem bolondulás.
Talán a házasságnak is ez az átka.- hogy nem maradhatunk benne gyermekek soha, mert házasság csak két felnőtt között jöhet létre – és akkor már eleve halott.
A gyermeknevelésben pedig van bolondság. A játék ugyanis az a tevékenység az ima mellett, amely képes megszüntetni a merevséget és a beszűkűlést. Ott nem csak szabad, hanem kell is bolondnak lenni. Talán emiatt haldoklik az iskola is. Mert száműzték belőle a játékot és a játékos kedvű gyerekeket. Ott tanulók vannak és tanítók. Így, ilyen mereven és ilyen beszabályozottan.
Amíg vissza nem térhetek oda, ahonnan egyszer lelkileg elszakadtam – mindenben keresni vágyom a bolondot. Azt, akit akkor veszítettem el, amikor elszakadtam Istentől, hogy lehozhassam egy élet erejéig a bolondságot a földre, hogy a gyermekeim első kézből és pocakból láthassák, hogy igenis kell bolondnak lenni. Mert ha nem elpusztul belőled az, ami a legértékesebb: a tulajdon lelked.