Nagyon szeretünk szülinapot szervezni és levezényelni – mert a sok fáradtság ellenére, utólag a jó buli emléke illetve a sok szép pillanat és annak lenyomata a fotók megmaradnak.
Én – talán éppen amiatt mert soha nem tudtam ajándékot – jól – fogadni és kapni, külön hangsúlyt fektettem a gyerekek nevelésében arra, hogy megtanuljanak ajándékot adni és kapni.
Adni – az szinte magától érthetődő, mert tele vannak szeretettel és adakozási vággyal, na de fogadni, az már külön útmutatásokat igényelt.
Sokszor előfordult, hogy a fiam kért valamit és mire sikerült megszerezni és megvenni az annyira áhított dolgot, már nem kellett vagy teljesen másra vágyott időközben.
Ezt újonnan úgy menedzselem, hogy a normális dolgokra és kérésekre automatikusan igent mondok és rábolíntok, hiszen jól tudom, hogy holnapra valami teljesen más fog kelleni.
Amúgy a nőkkel is így van. Ma Juci, holnap Erzsi, aztán meg sorra az egész banda – de soha nem egy és ugyanaz. Mondom fiam, ez nem egészen így működik. Udvarolni kell, meg kell állapodni egy nő mellett, hogy aztán az ki tudjon nyílni neked. Mire ő – anyu, de nyílnak azok egyből és nekem az egész kell. Hát ... ez is igaz....
Szóval az ajándékozás illetve ajándék-fogadása – megmagyarázom a dologról-dologra és nőről nőre repkedő fiamnak, hogy ha ajándékot kapsz valakitől – tudnod kell, hogy szeretettel hozza. Meg kell szépen köszönni, meg kell azt forgatni és nézni és ezt mondani: tudod mit? Én – mindigis egy éppen ilyenre vágytam...
Úgyhogy a fiamnak mára már kész öröm ajándékot adni. Olyan mélyen interiorizálódott benne ez a lecke – hogy tiszta szívből mondja – teljes hittel, mint egy profi színész – mindegy, hogy mit kap és éppen kitől.
De a szíve mélyén van valami a leckén túl is.
Utóbb amikor szülinapoztunk, meghívtunk egy szegényebb kislányt is. Létminimum alatt élnek, katasztrófális fizikai, lelki és szellemi körülmények közepette. A gyerekeim sokszor játszanak vele – ha kint vagyunk.
Eljött és hozott ajándékot, habár külön kértem, hogy ne tegye, várom szeretettel.
A tasakban volt egy általa készített rajz – tele de stele szeretettel, voltak plüssjátékok – régiek, porosak, piszkosak – de egyetlenek és talán utolsók is, és volt egy labda – amit pufiban kaphatott.
A fiam aznap temérdek ajándékot kapott. Mindenkinek illendően megköszönte, de a gyönyörű csomagolásokon túl és a sok sok kiadott pénzen túl – egy dolog fogta meg igazán. A kislány szívből jövő ajándéka.
Azóta is gyakran alszunk a plüssök valamelyikével – amit nem moshattam ki, mert a kislány szaga van rajta – és amitől én úgy de úgy tüsszentek, hogy az már örület – de vállalom, mert bevallom őszintén – már én sem emlékszem még arra sem, hogy példáúl tőlünk mit kapott, arra viszont igen, hogy ez a gyerek mindenét hozta el, és azt a mindent is szeretetből.