Há - ha nem egyéb...Amíg a halál, el nem választ.

Van az a klasszikus székely mondás, mely szerint az asszony nem ember, a sör nem alkohol, a medve pedig nem játék...

Volt nekem egy csodálatos székely tanárom – akinek három gyermeke volt. Beszélgetésbe elegyedtünk az egyetem folyósóján egyik szünetben. Többek között szó került a családi körülményekről. Mondom – ha jól tudom a tanár úrnak 3 gyermeke van – nem, aszongya – 3 lányom van....

Szóval – székelynek és cigánynak a leánka sem gyermek – hanem csak úgy leánka...

Ugyanitt – szintén székely történet – hogy amikor megnyitották a határokat Magyarhon fele – egymással versengtek az iskolák, hogy ki viszi el hamarabb tanulóit az Anyaoszágba.

Egy székely csoport is indult.

Abban az életkorban – ha van egy kevés pénzed – vagy nem nyugszol addig, amíg el nem költöd az egészet – és, vagy  - még kölcsönt is kérsz valakitől, a nagy bevásárlásban – vagy – fogod az egész pénzedet és a zoknidban hagyod. Ott ahova még édesanyád rejtette. Sőt – zoknit sem cserélsz a biztonság érdekében – csak a pénz maradjon.

Itt azért már ki lehet sakkozni – erőfeszítés nélkül, hogy ki mivé lesz.

Van a laza, carpe fucking diem fajta – aki, ahogy említettem költ és költ. Kölcsönt vesz fel, vásárol, él – mottója – egyszer éljünk bazd meg...

Van a fukar-rettegi – aki nem meri még csak megnézni sem a pénzét, nehogy elpárologjon. Nem vesz semmit – sőt mi több, meg sem nézi, nehogy már kísértésbe essen. Szomorú, ideges, és állandó kételyek győtrik.

Van a született bankár – aki körülnéz hogy kinek adhatna kölcsön, természetesen minél nagyobb haszonnal.

És van a leendő bolha piac broker – aki megvesz mindent, hogy majd otthon, kétszer annyiért eladja neked – aki akkor és ott elmulasztottad a döntést, hogy valami rettenetesen diszfunkcionális tárgyat beszerezz.

Szóval – egy ilyen kirándulás alkalmával mondja a székely gyermek – a legelső szuvenir boltban az elképedt elárusítónőnek:

-          kérek szépen két leánsprét...

-         milyen legyen?

-         Há, Jó  szagos...

A játéktól indultam.

Nekem a házasság nem játék.

Hanem komoly vérre menő kihívás.

De aki őszintén él, mind így van ezzel...

Az már egy teljesen másik kérdés, hogy ki az aki őszintén mer élni? Vagy akinek egyáltalán megéri egy egész élet erejéig és idejéig – őszintének maradnia – önmagával szemben és a másikkal szemben.

Minden esetre – hiszem és vallom – hogy házastársunk nem véletlenül került mellénk. Valami dolga van velünk, valami dolgunk van nekünk is vele – és valamit kölcsönösen meg kell mutatnunk egymásnak az életből – valamire kölcsönösen megtanítva ezáltal egymást – amire nem kerülhetett volna sor egy másik ember vagy asszony mellett.

A gyerekekről ezzel szemben másként gondolkodom.

Róluk úgy tudom, ők választottak minket... Hogy mennyire tudatosan, azt nem tudom – de igen – sok sok más potenciális szülő közül éppen ránk esett a voksuk.

Hogy ezek a döntések pillanatnyi felelőtlenségből, feladat és célorientáltságból, vagy tudatos felvállalásból fakadnak-e – nem tudom.

De, hogy döntések, azt igen.

És mint ilyen – ha már meghoztuk őket – vállalnunk is kell a következményeiket.

A gyermekek varázslatban és álomvilágban élnek. Ők nagyon nehezen barátkoznak meg azzal, hogy tetteiknek következményeit vállalniuk is kell és hogy tetteik irreverzibilisek.

És mint ilyen – sokszor hitükkel és hozzáállásukkal valóban varázsolni képesek. Egyszerűen kilépve helyzetekből és hagyva – hadd égjen fel a híd – hiszen mi építettük – legfennebb – építünk majd másikat.

És varázsolnak – ugyanilyen könnyen – foltokat a lelkük sebeire – megbocsátva lazán és könnyedén egy-egy – felnőtt szemmel megbocsáthatatlan és elfogadhatatlan sérelmet. És amilyen hamar összekapnak – sérülésmentesen – olyan hamar ki is békülnek. És igen – képesek bármire a barát és a barátság nevében.

Mi – felnőttek – hogy állunk ezzel?

Hova jutott kapcsolatunk – a harmónikus és boldog 2 évet követően?

Ma is képesek lennénk meghalni a másikért?

Nyugszik-e le úgy a nap, hogy haraggal fekszünk le?

Meghozzuk-e döntéseinket – hanyatlást nem ismerő intenzítással – minden egyes nap – a másik mellett, a házasság szentsége mellett, a család mellett?

És önmagunk mellett igen-e? ...

Ha ma már nem is – de holnap minden bizonnyal lehet az a nap – amikortól majd tudatosan töekszünk erre. Mert mi állíthat meg – ha valóban akarom?...