Egy olyan helyen nőttem fel és élek, ahol rengeteg a mindenféle cigány. Közel alig öt percnyi járásra – van a telep, ahol a cigányok mindigis laktak. Ha esik az eső külön élmény, ahogy az utcát lefele megtöltik az általuk felhúrcolt pillepalackok, amiket a víz sodor le a sok egyéb szennyel egyetemben.
A gyermekek – még beszélninemtudtak koruktól figyelgetik a guberáló cigányokat. Mindenhol ott vannak. Sokszor félreteszünk nekik ételt – megmaradt főtt kaját vagy édességet vagy általunk nem elfogyasztandó gyümölcsöt – tehát tudatában vannak annak, hogy lop, éhes, nem dolgozik, mucskos, büdös és nem szabad neki mondani, hogy cigány, mert megharagszik.
Aztán a múltkor a mekiben – rajunk kívűl mindenki cigány volt. Ez nem stimmelt. Kik ezek? – kérdezték. Mondom cigányok, de a sátrasok. Ezeknek sok a pénzük, ezek sem dolgoznak, de pénz az van.

Most itt a suli.
Anna egyik legjobb cimbije – egy cigánylány.
Anyu – van neki is uzsonnásdobozza (15-2o lej között van az ára), szép táskája, jó ruhája és vagány csizmája. Nem sáros, pedig a cigányvölgyben lakik. Hogy jön le? Mondom félkomolyan – hát a kutya hátán... Ugyanis Erzsit – minden reggel öt kemény cigánykutya (sic) kíséri iskolába – gondolom az anyukája túl elfoglalt...

Balázs fiam is kapott egy cigányt. Mondja az óvonő, hogy sokat táncolnak. Balázs beszélni tanítja a kisfiút – akinek minden szava izé – a kisfiú meg táncolni Balázst.
Mondom neki – this is the beginning of a beautiful friendship...

Én is így csináltam, mért is esnének messze a fától?
Az apjuk nagyjából egy mondatban le is rendezte az egészet – székelymódra:
- aztán tölcsétek meg tetűvel magatokot...
...Cigánytetűvel.