Volt nekem egyfantasztikus ivócimbim.
Jozanúl soha nem talált a szó – teljesen más ritmusban mozogtunk, de amikor leültünk poharazgatni – azonos hullámokon sugároztunk. Mindent meg tudtunk beszélni. Gyermekkori sérelmeket, álmokat, vágyakat, problémákat illetve örömöket.
Ő nyújtott betekintést számomra egy olyan világba – emlékképein keresztül – ahol Istennek legyen hála én soha nem jártam.
Ide figyelj – aszongya – nekem olyan szüleim voltak, hogy túl elfoglaltak voltak még az önmaguk számára is, nem hogy nekem. Ha valamit akartam – meg sem hallgattak – kaptam pénzt, játékot, legújabb és legmárkásabb dolgokat – de figyelmet soha. Imádtak, tudom, de ezt valahogy soha nem volt idejük ki is mutatni.
És tudod mit – attól félek – mit félek..., rettegek, hogy én sem leszek soha különb. Mert ezt láttam. Nem tudom hogyan kell másként. De ha majd a gyerekemnek pénzt adok és sok sok játékkal megyek haza este későn a munkából, mindig tudni fogom, hogy valamit nagyon rosszul csinálok.

Figyelem a gyermekeket.
És bármily nevetséges, gyakran megjelenik előttem a cimbim alkoholmámoros arca, akinek mindig túl sok pénze volt, de öröme kevés.
Ez a szabály most is áll – élénken és elevenen.
Amelyik szülőnek nincs kedve, energiája, ideje, lelkipredispozicíója a nevelésre, ölelgetésre, megszeretgetésre – agyonpénzeli a gyermekét. És minél nagyobb a lelkifurdalás, annál magasabb a gázsi. Van műétel, műédesség, műmosoly és műdícséret, vannak márkás járgányok, amit a gyerek meg sem mer közelíteni, hiszen képtelen használni – ahhoz, hogy használni tudja, ahhoz tanítani, bátorítani és nevelni kéne, ami meg már nagy luxus. Vannak márkás ruhái és cipői, de kolduljaa szeretet. Mert az nem megvásárolható a márkás termékek boltjában.

Figyelem a gyermekeket.
Akire nincsen idejük a szülőknek – besavanyodik és gonosszá válik. Nem csintalan, nem bosszúálló, nem rossz vagy komisz – hanemgonosz.
Szinte csak azon töri a kicsi fejét, hogy kinek hogyan tudna keresztbe tenni.
Régebben, amikor azt hallottam, hogy a gyermekek – kegyetlenek, mindig elszörnyűlködtem. Hogy lehet ilyent mondani? A gyermek tiszta, érintetlen, nem kegyetlen és rosszindulatú... Most azonban valami egészen más dolgot látok. Tehát mindezt másként is mondanám:
Az a gyermek, akinek a szülője túl fáradt a meghallgatásához, az ötletei átvitatásához, a megöleléséhez, a közös bírkozásokhoz, egy lopott puszihoz és az estimeséhez – idővel pajzsot épít maga köré. Haragból, gyűlöletből, fájdalomból, dühből – és mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy mindezt használja is valaki ellen – aki vagy túl tiszta ahhoz, hogy mindezt felismerje, vagy túl védtelen ahhoz, hogy mindezt kivédje.
És a jövő rettenete igazán csak ott kezdődik el, ha ezeknek a gyerekeknek a szülője továbbra is túl elfoglalt lesz a hibák orvoslására – a nevelésre, a feszűltségek egészséges levezetéséhez való hozzásegítésre – és soha nem fogja venni a fáradtságot, hogy a gyermekét a helyes útra terelje, hanem mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy a gyermekét győzteként emelje ki a szorúlt helyzetekből.
Mert, ezeknek a negatív indulatokkal teljes gyermekeknek hiába lesz sok zsebpénzük – jó ivóimbijük soha. Mert a jó szesztársak nem hányodnak a márkaboltokban, azokat ki kell érdemelni.