Bezzeg...

Érdekes és lényeges különbség keltette fel a figyelmemet az utóbbi időben  - férfi és nő között.

Nagyon élesen körvonalazódik az a tény – ha a férfiakat kezded el figyelni egymás társaságában, illetve versenyhelyzetben, hogy ők, soha vagy szinte soha nem hasonlítgatják magukat egymáshoz.

Ha veszélyben érzik házasságuk integritását, soha nem azon gondolkodnak el először, hogy vajon az illető, aki ebben az esetben a csábító szerepét játsza jobb-e vagy több-e mint ők – hanem azon hogy miben nyújt mást. Tehát – itt a más-ságon van a hangsúly.

Míg a nők esetében ez éppen fordítva működik.

Nekünk ha valakit szépnek látunk vagy ítélünk meg – az első gondolatunk az, hogy mi milyen módon lehetnénk éppen ilyen szépek. Hasonlítani akarunk. És ha házasságunkba, párkapcsolatunkba belép egy harmadik személy – minden esetben csak az a fontos, hogy jobb-e vagy rosszabb-e mint amilyen én vagyok.

Volt egy szégyenteljes esztendő az életemben – ami arra kényszerített, hogy órákat töltsek olyan emberekkel, akinek ez az egyetlen érték az életükben. A külsőségek harca és ennek a harcnak a kimenetele.

Nekem nincs kedvem harcba szállni és meggyőzni bárkit is ennek a mentalitásnak a helytelenségéről.

De arra minden képpen bíztatnám a nőtársaimat, hogy szálljanak magukba.

A problémák zöme az összehasonlítgatásokkal indul el...

Itt van a lányom. Tökéletes kis virágszál. Akiben bele van kódolva – a másik figyelése. Hogy ő miben több, miben jobb és én hogyan válhatnék éppen olyanná mint amilyen ő. Szakmai életem során nem egy esetben keresett meg olyan család, amelyben a lánytestvérek közötti harc beteges majd önmagukat megbetegítő és majdnem elpusztító formákat öltött.

Ha divatbemutatót, tehetségkutatót, előadást vagy színdarabot – esetleg éppen filmet nézünk – nem is annyira a ruha, mindanivaló, téma, cselekmény az elsődleges – mint amennyire hangsúlyossá válik a miben haonlítok illetve miben különbözök a másiktól.

Hány kamasz lány álma – hogy ne legyen akkora melle – csak pont olyan legyen mint a barátnőinek, vagy ne legyen olyan magas, vagy éppen alacsony – csak éppen olyan legyen, mint a standard.

Érdekes, hogy az élekorral mindez nem tompul el – hanem helyenként felerősődik, majd újabb és újabb formákat ölt. Talán a fiatal felnőttkorban mintha jelen lenne egy fajta elcsitulás, a sok és nagy kihívásokkal teljes szerepeknek köszönhetően – hiszen jelen kell lenni anyaként, feleségként, gyermekként, testvérként, keresztszülőként, mennyként, barátnőként, háziasszonyként és még folytathatnám – de ezt az elcsitulást egy újabb kitörés követi, ahogy a szerepkörök szűkülnek, csökkenek és módosulnak a gyermekek nővekedésével együtt.

Pontosan emlékszem a pubertás majd kamaszkorom gondjaira. Túl hamar nőttek a melleink, másnak nem. Egyesek közülünk nevetségesen magasak lettek – másoknak begöndörödött a haja – és közben soha nem tudtuk pontosan milyen is az amire vágyunk. Egy biztos volt – nem az, amivel éppen rendelkezünk.

A szüleink is közrejátszódtak ennek kialakításában. A testvérek összehasonlítgatásával – bezzeg ő így meg úgy – míg te..., a teljesítményünk értékelésével – bezzeg X meg Y milyen jó jegyet kapott és milyen szófogadó, míg te...

A szidások, megszégyenítések előbb-utóbb belső hangukká avanzsálják magukat.

Amikor elégedetlen vagyok önmagammal, amikor hajtom magam a halál előtti utolsó pillanatig – mindig bezzegek vannak bennem.

Nincs és születni sem fog nagyobb hajcsár mint én – önmagam számára. Engem például dolgoztatni sem kell – úgy működnek bennem a bezzegek.

Felnőttként örülök, mert ha sikerül – megkímélem ezektől a saját gyerekeimet. De akinek még nem késő – hát mindenképpen szólni szeretnék:

-         nem kell olyannak lenned mint bezzeg a másik

-         így vagy a legjobb, legszebb és önmagadból kell előcsalogatnod a legtöbbet – nem a másik eszköztárából

-         az előcsalogatás csak a szeretet hangjára kezd el működésbe lendülni

A bentlakásban – Enyeden volt egy lány. Soha nem felejtem el... Mindig éjjel 11 után zuhanyzott mint én.

Ketten voltunk az egész fürdőben. Levetközött a tűkör előtt anyaszült meztelenre – magára mosolygott és azt mondta:

- Istenem be szép vagy...

Nap nap után gyakorolta, mondogatta – mígnem tökéletes nem lett. Ő maga is illetve a szövege...

A képe bennem fog élni egy egész életidőre. Nekem ő volt a legszebb nő. Mert hitt és bízott magában. Bezzeg...